Sport

Lehet, hogy a Szekszárd indul a női kézilabda NB 1-ben?

A Somogy megyei csapat beadta a nevezését, arra vár, hogy valamelyik együttes helyébe lépjen.

Nos, a női kézilabda NB 1 B Nyugati-csoportjában 3. helyen végzett együttes elképzelhető, hogy nem hibába várakozik. A Hódmezővásárhely csapata ugyanis anyagi gondokkal küzd, és annak ellenére sem biztos az indulása, hogy a csütörtöki sorsoláson velük számolt a szövetség.

A kezi.hu oldal közleménye szerint a csapatnak július 15-ig kell hiánypótlást benyújtania, ellenkező esetben nem vehet részt a következő bajnoki szezonban, helyébe pedig a nevezését leadó Szekszárd indulna.

A csapat nem tudta igazolni a legalább 35 milliós költségvetés meglétét, és az APEH-től sem tudott papírt beszerezni arról, hogy nincs köztartozása. Ha ezek beérkeznek a kézilabda szövetség irodájába, akkor – várhatóan fiatalokkal – rajthoz állhat a Csongrád megyei csapat.

A Hódmezővásárhely az első fordulóban éppen a bajnok Győrt fogadná szeptember 5-én.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik