A Magyar Vízilabda Szövetség furcsa döntéséről ír riportjában a delmagyar.hu portál. A sportszervezet elnöksége ugyanis úgy döntött, nemcsak a szegedi Dalmády Szandra (képünkön) lett gólkirály az előző bajnokságban a maga 90 góljával, hanem a dunaújvárosi Keszthelyi Rita is, aki összesen 85 gólig jutott.
A két játékos így megosztva kapja a gólkirálynak járó díjat. Mind a Taylor&Nash Universitas Szeged, mind a Dunaújvárosi Főiskola 25-25 bajnoki meccset játszott a szezonban, a szövetség a cikk szerint azért döntött így, mert a szegediek az alsóházi rájátszásban gyengébb ellenfelekkel küzdöttek, mint a Dunaújváros a felsőházi küzdelmekben.
A kiírásban ez a körülmény nincs lefektetve, mint befolyásoló tényező, így Szegeden nagy is az elégedetlenség a döntés után.
– Amikor értesültem róla, hogy megosztott lett a díj, azt hittem rosszul hallok, de az is megfordult a fejemben, hogy valaki viccel velem – mondta Dalmády Szandra a delmagyar.hu újságírójának. – Borzasztóan el vagyok keseredve, a számok ugyanis nem hazudnak, azok objektívak, ebbe szubjektív módon belenyúlni, több mint furcsa…