Sport

NBA: Perkins kihagyja az utolsó csatát

Kendrick Perkins, a Boston Celtics centere kihagyja az tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjének hetedik, utolsó mérkőzését.

Perkins térdsérülése miatt nem játszhat a NBA nagy döntőjének hetedik, mindent eldöntő mérkőzésén, amelyre péntekre virradóra kerül sor a címvédő Los Angeles Lakers otthonában.

A 25 éves center a hatodik találkozón sérült meg, a baj már első látásra komolynak tűnt, hiszen csak segítséggel tudta elhagyni a pályát, két segítő támogatta be az öltözőbe.

“Szeretnék segíteni a csapatnak, de csak az oldalvonal mellől nézem majd a mérkőzést. Fáj a térdem, de a lelkem még inkább, mentálisan nagyon megvisel ez a sérülés, hiszen ki tudja, lesz-e még lehetőségem egyáltalán játszani egy ilyen találkozón. Most nem tehetek mást, biztatom, lelkesítem a fiúkat…” – magyarázta a 18. bajnoki győzelmére készülő Celtics kosarasa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik