Sport

Komoly anyagi gondban a Dunaújváros férfi kézicsapata

Még az is elképzelhető, hogy a csapat nem nevez az NB I-be - írja a Dunaújvárosi Hírlap.

Imre Vilmos vezetőedző szerint olyan a helyzet, mintha egyesek tudatosan akarnák ellehetetleníteni a szakosztályt. Úgy érzi, személyi ellentétek állnak a háttérben, de reméli, a város vezetői tartják magukat ahhoz, hogy a férfi kézilabdára szükség van.
Hangsúlyozta: június 30-ig kell nevezni az élvonalbeli bajnokságba, és noha több kulcsjátékos is távozott a nyáron, az utánpótlás van olyan erős, hogy a középmezőnyt meg lehet célozni. Ehhez mintegy 80 millió forintra lenne szükség.

“Két lehetőség van. Elindulunk az NB I-ben, vagy visszalépünk, utóbbi esetben utolsóként bemegyek a csarnokba, és lekapcsolom a villanyt” – jelentette ki a tréner.

Dorkota Lajos városfejlesztési alpolgármester a lapnak elmondta: a sportegyesület kapott 50 millió forintot, de ezt az összeget a közgyűlési szavazás alapján vissza kell téríteni. Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, a tartozást június 30-ig kell rendezni, és várják a fejleményeket. “Ha fizetnünk kell, megszűnik a klub” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik