Sport

LeBron James megszólalt

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2010. 06. 02. 12:26

LeBron James egyenesen Larry Kingnek vallotta be, hogy a Cleveland előnnyel indul az érte folytatott harcban az átigazolási időszakban.

A jelenkor egyik legjobb amerikai kosárlabdázója még sohasem szerzett bajnoki címet az NBA-ben, idén ráadásul az egyik nagy esélyesként kikiáltott Cleveland Cavaliers színeiben már elég korán búcsúznia kellett a Boston Celtics ellen folytatott párharc során.

Larry King, a CNN élő legendája otthonában látogatta meg Jamest, aki elmondta, a Cleveland jó eséllyel pályázik játékjogára, ugyanakkor még nem döntött a folytatásról.

„A város, a szurkolók rengeteg élménnyel ajándékoztak meg az elmúlt hét évben, és én is jól érzem magam itt, ez mindenképp Cleveland mellett szól. Leülök, és felteszem majd magamnak a kérdést: James, hol akarsz játszani. Egyszemélyes döntés lesz” – mondta James, akit kétszer választottak meg az NBA legjobbjának.

A klasszis elmondta véleményét Mike Brown-ról is, aki öt év után távozik a Cavaliers kispadjáról: „Nagyszerű edzőnek tartom, és úgy vélem, mi ketten mindenkinél jobban szerettük volna megszerezni a bajnoki címet. Nem sikerült, sok sikert kívánok neki a karrierjében.” – így James, aki a Bostonnal szemben elvesztett párharc óta először adott interjút.
Lebron azt is elárulta, csapattársaival egyeztet majd a folytatásról, a csütörtökön kezdődő bajnoki döntőben pedig a Bostonnak szurkol majd.

Jamest a New York Knicks, a Chicago Bulls, a New Jersey Nets és a Los Angeles Clippers szeretné leginkább soraiban látni. Szerepét jelzi, hogy Michael Bloomberg, New York polgármestere is szorgalmazza a Knicks-hez igazolását, Barack Obama pedig Michael Jordan utódjaként tekintene rá a Chicago Bulls csapatában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Vote YES near Vote NO posters seen in Dublin's city center advocating repeal and calling for retention of the Eighth Amendment of the Irish Constitution - a referendum fixed for May 25th.
On Thursday, May 10, 2018, in Dublin, Ireland. (Photo by Artur Widak/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.