Sport

Egerben lett bajnok a Vasas

A magyar férfi vízilabda bajnokság döntőjének ötödik, sorsdöntő mérkőzését 10-9-re nyerte meg az angyalföldi csapat.

Az első felvonásban a vendégek elhúztak ellenfelüktől, a három góllal indító Varga Dániel révén pedig 4-2-es előnyre tettek szert a szünetig. A második etapban nyolc találattal kényeztettek el minket a játékosok, így a félidőben 8-6 volt a Vasasnak.

A harmadik negyedben a fővárosiak kissé elbóbiskoltak, aminek köszönhetően egy gólra feljött a házigazda Eger, de az utolsó játékrészben ismét meglépett a piros-kék együttes – a hazaiak ekkor már ujjtörés miatt nélkülözni kényszerültek a három találatig jutó Hegedüs Gábort -, a vége 10-9-es Vasas-győzelem lett.

A fővárosi csapat története során 17-szer, sorozatban negyedszer lett bajnok.

Vodafone férfi ob I. bajnoki döntő, 5. mérkőzés:
ZF-Eger – TEVA-VasasPlaket 9-10 (2-4, 4-4, 1-0, 2-2)

Eger, 3600 néző. v.: Bátori György, Kun György
góldobók: Hegedüs 3, Varga Zs., Biros 2-2, Hárai, Feltham 1-1, illetve Varga Dénes, Varga Dániel 3-3, Hosnyánszky, Kis G., Kovács R., Létay 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik