Sport

Nyert a Barca és a Real is

A spanyol bajnokságban az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa, miután a Barcelona és a Real Madrid is diadalmaskodott.

A Barcelona már az 5. percben megszerezte a vezetést, Messi vette mellre a labdát majd lőtt a kapuba. Kisvártatva Bojan is betalált, kétgólos előnyben várta a fordulást a vendég együttes.

A második felvonásban Konkót kiállította a játékvezető, az emberelőnyből pedig Pedro növelte a különbséget, majd Bojan lőtt az üres kapu mellé. Kanoute és Fabiano visszahozta a meccsbe a Sevillát, de a folytatásban már nem esett több gól, a Barca 3-2-re nyerni tudott és továbbra is vezeti a tabellát.

A Real Madrid Amorebieta kiállítását kihasználva büntetőből szerzett előnyt az Athletic Bilbao ellen hazai pályán, Cristiano Ronaldo értékesítette a pontrúgást. Az első félidő hajrájában aztán Yeste egalizált, 1-1-el fordultak a felek.

A második játékrészben aztán gólokká érett az emberelőny, Higuaín, Sergio Ramos, Benzema és Marcelo tudta bevenni Iraizoz kapuját, a vége 5-1 lett. A Real madrid ezzel az öt találattal a szezonban összesen 101-nél jár.

A játéknap többi mérkőzésén Vadócz Krisztián góljával vezetést szerzett az Osasuna az Espanyol otthonában, végül azonban 2-1-s vereséget szenvedett. A Valencia kikapott 2-0-ra a mérkőzést kilenc emberrel befejező Villarreal otthonában. Gera Zoltán és a Fulham EL-dőntöbeli ellenfele az Atlético Madrid a Sporting Gijón otthonában ikszelt.

Eredmények:
Sevilla – Barcelona 2-3 (Kanouté 69., Fabiano 71. ill. Messi 5., Bojan 28., Pedro 62.)
Real Madrid – Athletic Bilbao 5-1 (Ronaldo 22. – büntetőből, Higuaín 73., Ramos 80., Benzema 81., Marcelo 89. ill. Yeste 41.)
Villarreal – Valencia 2-0 (Rossi 11., Llorente 19.)
Sporting Gijón – Atlético Madrid 1-1 (De las Cuevas 57. ill. Baldé 71.)
Espanyol – Osasuna 2-1 (Forlin 50., Osvaldo 52. ill. Vadócz 5.)
Deportivo La Coruna – Mallorca 1-0 (Riki 68.)
Getafe – Málaga 2-1 (Soldado 26., Pedro Leon 56. ill. Fernando 90.)
Tenerife – Almería 2-2 (Bertran 15., Nino 90. ill. Piatti 18., Crusat 81.)
Valladolid – Racing Santander 2-1 (Baraja 57., Aleman 77. – büntetőből ill. Christian 28.)
Xerez – Zaragoza 3-2 (Francis 21., Michel 68., Calvo 73. ill. Ander Herrera 66., Gabi 75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik