Sport

Vadócz gólt lőtt, de Ronaldo duplájával a Real nyert

A spanyol bajnokság hétvégi fordulójában a Barcelona és a Real Madrid is győzni tudott.

A Primera Divísion 35. fordulójának szombati játéknapján az esti mérkőzésé volt a főszerep, melyen a hét közben a Bajnokok Ligájától búcsúzó Barcelona a Villarreal otthonában vendégszerepelt. A katalánok a vártnak megfelelően felszántották a pályát és első félidőben mutatott pazar játékuknak köszönhetően 4-1-re nyerni tudtak, Messi duplázott. A nap meccsei közül említést érdemel még a Xerez – Almería találkozó, melyen hárman is a kiállítás sorsára jutottak. A mérkőzést végül a hazaiak nyerték 2-1-re.

Vasárnap a Real Madrid úgy léphetett pályára, hogy amennyiben kikap az Osasunától, úgy az ősi rivális Barcelona négy pontra meglép három fordulóval a bajnokság vége előtt. A pamplonaiak nem is adták egykönnyen magukat, az első félidőben kétszer is vezetést szereztek, a második vendéggólt ráadásul Vadócz Krisztián szerezte. Marcelo az első felvonás hajrájában egyenlített, majd a dupláig jutó Cristiano Ronaldo a 89. percben nyerte meg a meccset a hazaiaknak.

A Gera Zoltánékkal az Európa Liga hamburgi fináléjában összecsapó Atlético Madrid 3-1-s vereséget szenvedett a Sevilla otthonában.

Eredmények:
Villarreal – Barcelona 1-4 (Llorente 67. ill. Messi 19., Xavi 34., Bojan 42., Messi 88.)
Real Madrid – Osasuna 3-2 (Ronaldo 25., 89., Marcelo 45. ill. Aranda 7., Vadócz 43.)
Deportivo La Coruna – Zaragoza 0-1 (Colunga 50.)
Málaga – Sporting Gijón 1-1 (Caicedo 79. ill. Baha 43. – öngól)
Tenerife – Racing Santander 2-1 (Roman 45., Ayoze 56. – büntetőből ill. Xisco 71.)
Valladolid – Getafe 0-0
Xerez – Almería 2-1 (Armenteros 28., Bermejo 90. ill. Soriano 34.)
Espanyol – Valencia 0-2 (Zigic 62., 75.)
Sevilla – Atlético Madrid 3-1 (Fabiano 6., Negredo 13., 40. – mindkettő büntetőből ill. Tiago 8.)
Athletic Bilbao – Mallorca 1-3 (Llorente 45. ill. Castro 43., Nunes 49., Aduriz 52.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik