Sport

Előnyben a győri lányok

A női kézilabda bajnoki döntő első mérkőzésén kiütötték a Debrecent.

A Győr simán, 35-21-re legyőzte a vendég Debrecent a női kézilabda NB I döntőjének első, vasárnapi mérkőzésén, és ha jövő szombaton a hajdúsági csapat otthonában is diadalmaskodni tud, akkor megvédi címét.

Női NBI, Arany Ászok rájátszás, döntő, 1. mérkőzés:

Győri Audi ETO KC – DVSC-Korvex 35-21 (16-9)

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1- 0 a Győr javára. A következő mérkőzést szombaton rendezik Debrecenben. Az esetleges harmadik meccset május 15-én tartják ugyancsak Győrben.

Kimaradt helyzetekkel indult a finálé, az első gólt a vendégek szerezték, és az első 12 percben remekül játszottak (4-6). Ahogy Görbicz és Mravikova is magára talált, sorozatban négyszer volt eredményes az ETO. Időt kért a DVSC, ám ez sem törte meg a rivális lendületét. Fokozatosan nőtt a különbség, miután a vendégek büntetőt is rontottak, és hét perc alatt csak egyszer vették be egy “edzésbaleset” miatt monoklival játszó Pálinger kapuját.

A második félidő elején Bognárról két győrit is kiállítottak, ám így sem apadt a győriek komoly előnye. Görbicz bravúros gólokkal szórakoztatta a szurkolókat, és a 42. percben már 23-13 volt az állás. A folytatásban még nagyobb lett a különbség, a győriek a hajrában pedig már a cserejátékosokat is szerepeltették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik