Sport

Nehéz csoportban a magyar asztaliteniszezők

Nehéz csoportba került a magyar női és férfi asztalitenisz-válogatott a májusi, moszkvai csapat-világbajnokságon.

A nők a dél-koreai, a hongkongi, a francia, az ukrán és az észak-koreai, a férfiak pedig a német, a japán, a horvát, a dán és a spanyol együttesel kerültek azonos csoportba a csütörtöki sorsoláson.

Lajtai Kristóf, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a nőknél az 1-12. közé jutás a cél, ehhez a csoportban az első három hely valamelyikét kell elérni. A dél-koreai és a hongkongi válogatott nagyon erős, ugyanakkor az észak-koreaiakról semmit sem tudni, mert kevés nemzetközi versenyen indulnak.

A férfiaknál az első osztályban maradás, azaz az 1-18. hely a cél.

A csoportokból az első három helyezett az 1-12., míg a negyedik, ötödik és hatodik a 13-24. helyért folytatja.

A csoportbeosztások:

nők:
A csoport: Kína, Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Horvátország, Anglia
B csoport: Szingapúr, Németország, Hollandia, Spanyolország, Csehország, Egyesült Államok
C csoport: Koreai Köztársaság, Hongkong, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Ukrajna, Koreai NDK
D csoport: Japán, Románia, Tajvan, Fehéroroszország, Oroszország, Szlovákia

férfiak:
A csoport: Kína, Oroszország, Görögország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország
B csoport: Koreai Köztársaság, Svédország, Tajvan, Csehország, Románia, Ukrajna
C csoport: Németország, Japán, Horvátország, Dánia, Spanyolország, MAGYARORSZÁG
D csoport: Hongkong, Ausztria, Portugália, Szingapúr, Koreai NDK, Fehéroroszország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik