Sport

Nyert a Barca, de az Inter jutott a BL-döntőbe

A Bajnokok Ligája-elődöntőjében a Barcelona ugyan 1-0-ra nyerni tudott az Inter ellen, összesítésben a milánóiak voltak jobbak.

Ahogy az várható volt, a Barcelona nekiesett ellenfelének már a mérkőzés elején, azonban az első mérkőzést 3-1-el behúzó Inter remekül megszervezte védelmét, így igazán nagy helyzet nem alakult ki.

A 27. percben aztán Thiago Motta tette ki a kezét, miközben egy labdáért harcolt Sergio Busquets-el, a találkozó játékvezetője, De Bleeckere pedig kissé szigorúan felmutatta neki a második sárga lapot.

A pálya ettől végképp felborult, Messi révén pedig megszerezhette volna a vezetést a Barca, Julio Cesar azonban kitornázta a labdát az alsó sarokból, nem láthattunk gólt az első felvonásban. Egy kis adalék a játékrészhez: a katalánok 76 százalékban birtokolták a labdát, a milánóiak pedig egyetlen egy kapura lövéssel sem próbálkoztak.

A második etapban a hazaiak továbbra sem találták a fogást az olaszokon, az Inter kilenc emberrel takarított Julio Cesar kapuja előtt. A legnagyobb helyzetre a 82. percig kellett várni, Lionel Messi betekert labdáját azonban Bojan ígéretes helyzetből fejelte mellé. Piqué aztán megtörte a gólcsendet, Xavi passza a leshatáron találta a játékost aki egy piruett után lőtt a hálóba.

A hajrában a hazaiak még lőttek egy érvénytelenített gólt, az 1-0-s végeredmény pedig azt jelenti, hogy az Inter 3-2-s összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája madridi döntőjébe, ahol a Lyont búcsúztató Bayern München vár rá.

Eredmény:
Barcelona-Inter 1-0 (Piqué 84.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik