Sport

Edzőváltás Szegeden

A szezon végén távozik a kézilabda-csapat edzője, Dragan Djukics, helyét Imre Vilmos veheti át.

A Pick Szeged vezetése hosszabb ideje tárgyalt a szerb szakemberrel a folytatásról, ám mostanra kiderült: a szezon végén elválnak Djukics és a Szeged útjai, mivel nem tudtak megegyezni a tréner fizetésének csökkentéséről – írja a kezi.hu.

Dragan Djukics 2009 novemberében lett másodszor a csapat vezetőedzője Vladan Matics távozását követően, az együttessel nagy harcra késztette a Veszprémet a Magyar Kupa döntőjében, de büntetőkkel vereséget szenvedett, a Bajnokok Ligája csoportkörében pedig egy győzelem mellett öt vereséget szenvedve nem jutott tovább a legjobb 16 közé. Djukics először 2001-2003 között irányította a Szegedet, két év alatt két bajnoki és két kupaezüstöt szerzett a csapattal. Jelenleg Nagy-Britannia férfiválogatottjának szövetségi kapitányaként is dolgozik.

A klub hivatalos tájékoztatása szerint több szakemberrel is tárgyal, ám a kezi.hu szerint Imre Vilmos lesz a Csongrád megyei klub szakvezetője a 2010-2011-es szezonban. Imre szóban már elígérkezett a Szegedhez, ám péntekig még türelmet kért, mivel a Dunaferr Zrt.-nek, azaz a Dunai Vasműnek ukrán helyett orosz tulajdonosai lesznek, akik lebegtetik a sporttámogatás kérdését, mindez pedig jelentősen befolyásolhatja a dunaújvárosi kézilabda jövőjét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik