Sport

Kikapott, így kiesett a Győr

Nem jutott be a fináléba a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a múlt heti, hazai első mérkőzésen elért 25-25-ös döntetlent követően az elődöntő vasárnapi visszavágóján 24-20-ra kikapott a román Valcea otthonában.

A tavaly döntős magyar alakulat, amely sorozatban negyedik alkalommal jutott el a legjobb négyig az első számú európai kupasorozatban, a romániai mérkőzésen az első félidőben még jól játszott, a fordulást követően azonban elkészült erejével, a hazai alakulat pedig fokozatosan ellépett.

A Valcea ellenfele a címvédő dán Viborg lesz a fináléban.

Női BL, elődöntő, visszavágó:

Oltchim Valcea (román)-Győri Audi ETO KC 24-20 (11-10)

——————————————————

Továbbjutott: a Valcea, 49-45-ös összesítéssel

Jól kezdett a Győr, védekezésben keményen “odatette” magát, elől pedig az első mérkőzésen kicsit szürkébben teljesítő Vérten és Görbicz is betalált. A játékvezetők hamar meg akarták fogni az összecsapást, Spiridont például már 8. perc derekára kétszer kiállították.

Komoly csata zajlott a parketten, ziccerbe nagyon nehezen kerültek a csapatok, így előtérbe kerültek az átlövések, ebben a műfajban pedig a magyar bajnok főként Görbicz és Amorim révén érzékelhetően jobban “fel volt fegyverezve”. A dán játékvezetők nem ijedtek meg a pokoli hangulattól, remekül vezették a találkozót, amelynek szünetében egy góllal vezettek a románok.

A fordulást követően egy darabig továbbra is hullámzó volt a játék: előbb a Valcea húzott el három góllal, majd a Győr egyenlített két perc alatt (13-13). Aztán Amorim kiállítása nyomán ismét nehéz helyzetbe került a magyar együttes, megint három gólra duzzadt a hazai előny. A magyarok egyre többet hibáztak támadásban, ezekből pedig rendre leindult a román bajnoki címét a hét közben bebiztosító Valcea (18-13). Konkoly Csaba természetesen időt kért, de a románok a hátralévő tíz percre tökéletesen be tudták osztani tetemes előnyüket, így magabiztos győzelemmel harcolták ki a továbbjutást.

A másik elődöntőben szombaton:

Larvik (norvég)-Viborg HK (dán) 27-26 (10-13)

Továbbjutott: a Viborg, 53-48-as összesítéssel

A döntő első találkozójára május 8-án vagy 9-én, a visszavágóra pedig május 15-én vagy 16-án kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik