Sport

Sastin Marianna bronzérmes

Sastin Marianna bronzérmet szerzett az 59 kg-os kategóriában a bakui birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

A tavalyi világbajnokságon is harmadik magyar sportoló a bronzmeccsen három menetben győzte le az orosz Natalija Szmirnovát.

Sastin – a viadal honlapja alapján – az első két percet 1-0-ra elbukta, a folytatás azonban jobban sikerült neki: a második menetet 4-0-ra, míg a harmadikat 3-0-ra megnyerte, így megszerezte a magyar csapat első érmét a bakui kontinensviadalon.

A 26 éves csepeli birkózó a nap során előbb a svéd Mia Sandra Nilssont, majd a német Yvonne Michaela Englich Heest győzte le két, illetve három menetben, aztán az elődöntőben két szakaszban kikapott a bolgár Tajbe Juszeintől, aki utóbb ezüstérmes lett.

“Az éremszerzéssel természetesen elégedett vagyok, de könnyen fényesebb is lehetett volna – mondta Vatai László szövetségi kapitány az MTI-nek. – Az első meccsen Mariann hozta a kötelezőt, a soron következő német riválisa viszont agresszív, kellemetlen stílusban birkózott ellene, s csak a harmadik menet hajrájában tudta a továbbjutást érő akciót végrehajtani. Az elődöntőben kijött a fáradtsága, nem volt igazi, túl sokat kivett belőle az előző meccs. A bronztalálkozón is elvesztette az első két percet, de utána az ő akarata érvényesült, s ugyan kapaszkodásból szerezte pontjait, de ezzel együtt is megérdemelten nyert”.

Pénteken két magyar lesz érdekelt a 10 órakor kezdődő programban: az 55 kilós Barka Emese és a 63 kg-os Szerencse Mónika lép szőnyegre. A 48 és 72 kilósok közdelmeire magyar induló nélkül kerül sor.

59 kg:

1. Sona Ahmadli (azeri)

2. Tajbe Juszein (bolgár)

3. Sastin Mmarianna és Meryem Selloum Fatah (francia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik