Sport

Megszüntették a nyomozást a magyar-szerb pólós verekedés ügyében

A Szegedi Rendőrkapitányság megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a magyar és a szerb vízilabda-válogatott januári, szegedi mérkőzésén.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a nyomozás során a Szegedi Rendőrkapitányság számos tanút – köztük edzőt és játékost – hallgatott ki, valamint beszerezte az esetről készült felvételt is. Ennek alapján megállapították, hogy “a játékosok nem lépték túl a vízilabda sportág kereteit, így a garázdaság törvényi tényállási elemeit sem valósították meg”.

Ezek alapján a Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. A hivatalból elrendelt vizsgálat azt követően kezdődött, hogy január 25-én verekedés tört ki a két nemzeti együttes barátságos meccsén, Szegeden.

Akkor a delmagyar.hu honlapja arról számolt be, hogy a találkozó második negyedében öten támadtak Kis Gáborra, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd mindkét válogatott játékosai bekapcsolódtak a verekedésbe.

A két szövetségi kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udovicsics megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek az összecsapásnak.

A két együttes aznap délután ismét edzőmérkőzést játszott, de akkor már zárt kapuk mögött és problémamentesen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik