Sport

Paralimpia 2010: Német és orosz fölény az éremtáblázaton

Helyi idő szerint vasárnap este befejeződött Vancouverben a X. téli paralimpia.

A kilenc napos eseményt Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) brit elnöke “minden idők legjobb téli paralimpiájaként” jellemezte, s egyúttal meghívta a sportolókat a következő havas-jeges játékokra, amelyre 2014. március 7. és 16. között kerül majd sor az oroszországi Szocsiban.

Az idei paralimpián 44 ország 506 versenyzője – köztük két magyar – vett részt, öt sportágban és 64 számban osztottak érmeket. A legeredményesebb nemzet a 13 arannyal, 5 ezüsttel és hat bronzzal zárt Németország lett, másodikként pedig az oroszok (12-16-10) végeztek.

A versenyekre rekordnak számító 230 ezer jegyet adtak el, s összesen 427 doppingvizsgálatot végeztek. Ezek közül mindössze egy lett pozitív, Glenn Ikonen svéd curlinges bukott le.

A magyar csapatot két alpesi síző, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi alkotta, utóbbi a rajt előtt kettős lábszárcsonttörést szenvedett, így haza kellett utaznia. Koleszár műlesiklásban kiesett, óriás-műlesiklásban pedig a 34. helyen zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik