Sport

Meglepetés: a Lyon kiverte a Real Madridot

Otthon estek ki Christiano Ronaldóék a Bajnokok Ligájából.

A madridiak 1-0-ás hátrányból várhatták a Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcadöntő visszavágóját, és ennek megfelelően magukhoz ragadták az irányítást rögtön a mérkőzés elején.

Meglehetősen hamar, a 6. percben meg is szerezte a gólt a Real, ekkor egy távoli indításra Christiano Ronaldo rajtolt rá, majd élesen a tizenhatos vonaláról keresztben, Lloris kapus lábai között lőtte a kapuba a labdát (1-0).

Az első félidő nagyrészt a kihagyott madridi helyzetekről szólt, a második félidő viszont egyre aktívabb lyoni támadójátékot hozott, és bár Casillas előbb Lisandro Lopez, majd Pjanic lövését is hárította, a 75. percben, Panjic második lövésénél már tehetetlen volt (1-1).

Ez az állás azt jelentette, hogy a Real Madridnak már két gólt kellett volna szerezniük a továbbjutáshoz, ám mivel a folytatásban már csak helyzetekig jutottak (a Lyonnak is volt jópár ígéretes kontratámadása), végül a franciák mentek tovább a negyeddöntőbe.

Eredmény:
Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó:
Real Madrid – Lyon 1-1 (1-0) g.: C. Ronaldo 6., Pjanic 75.
Továbbjutott: a Lyon 2-1-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik