Sport

WTCC: Michelisz Norbert a 10. helyről rajtolhat Brazíliában

Michelisz Norbert a Túraautó Világbajnokság (WTCC) brazil futámának szombati időmérőjén bejutott a második etapba, így a 10. helyről indulhat vasárnap.

Az időmérő első szakaszában Michelisz Norbert (Zengő Dension Team, SEAT) sokáig az első helyen állt, azonban a brazil Farfus (BMW) és az angol Huff (Chevrolet) átvette a vezetést. Michelisz az első etap közepétől már a tizedik helyre csúszott vissza, a leintés előtt egy perccel azonban 1:24:019-es idővel a SEAT-ok között megfutotta a leggyorsabb kört, így ötödikként továbbjutott a második etapba.

Az időmérő második felvonásának elején az 5-ös rajtszámmal versenyző magyar pilóta a kilencedik helyet szerezte meg, majd visszacsúszott a tizedik helyre. A Q2 utolsó perceiben a magyar tehetség szépíteni próbált, de a célvonal előtti métereken megcsúszott és kisodródott a pályáról. Így nem sikerült javítania, és a tizedik helyről vághat neki első WTCC- évadjának vasárnap. Az első rajtkockából Yvan Muller (Chevrolet) korábbi világbajnok indulhat.

Az SEAT Leon TDI átvizsgálásakor kiderült, hogy nem a versenyző hibázott, ugyanis egy korábbi kör alkalmával megsérült a diffúzor, így az autó jelentősen vesztett a tapadásból. A spanyol autógyártó a brazíliai helyszínre nem vitt a hiányzó alkatrészből, így Michelisz Norbert diffúzor nélkül vághat neki a vasárnap délutáni futamoknak.

A verseny magyar idő szerint délután 18:00-kor kezdődik.

Kihívás kihívás hátán

Nem volt problémamentes a Zengő Dension Team Brazíliába érkezése: a csapat február 27-én indult el Ferihegyről, azonban a francia légiirányítók sztrájkja és a viharos időjárás miatt csak négy nappal később érkeztek meg. A poggyász egy része azonban azóta is úton van.

A hétvégén változott a csapat besorolása is: Michelisz Norbert és a Zengő Dension Team a privát csapatok bojkottfenyegetése miatt gyári besorolást kapott, így olyan ellenfelekkel kell megküzdeniük, mint Gabriele Tarquini és Yvan Muller korábbi világbajnokok.

Jó hír azonban a magyar csapatnak, hogy a FIA WTCC promótere, a KSO idén elindította a Rookie Challenge névre keresztelt különviadalt, melyen a sorozat újonc versenyzői mérhetik össze tudásukat. A pilótákat versenyenként értékelik a Forma-1 2009-ig használt pontrendszere alapján. A széria nyertese az évadzáró ünnepségen kapja meg a győztesnek járó trófeát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik