Sport

Döntőben a magyarok az Öttusa Világkupán

Az idei első Világkupa-versenyt a mexikói Playa del Carmenben rendezik.

A verseny selejtezőjéből mindkét magyar bejutott a férfi verseny szombati döntőjébe.

Kállai Ákos csapatvezető pénteki tájékoztatása szerint az 52 indulót két csoportba osztották be, Tibolya Péter és Marosi Ádám az 1-esbe került. Tibolya 2:13.38 perces úszással kezdett, majd remek, 1072 pontos vívással folytatta, így a kombinált számnak másodikként vághatott neki.

Tibolya végül könnyedén, hetedikként célba érve lépett tovább. Az egyéni világbajnoki címvédő Marosi 2:06.22 perccel csapott a célba 200 méteren, a vívás viszont nem jött össze neki, csak 784 pontot szedett össze, emiatt számára a lövészetes futásnak is maradt tétje, és végül 12:18 perces eredménnyel a 16. helyen ért célba. Tibolya a 3000 métert 12:52 alatt teljesítette.

Csoportonként az első 18 szerepelhet a magyar idő szerint vasárnap hajnalban véget érő fináléban.

A női versenyben – melyben részt vesz Tóth Adrienn és Cseh Krisztina is – nem rendeznek selejtezőt, a döntő vasárnap, illetve közép-európai idő szerint részben hétfőn lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik