Sport

Szabadon engedték a DAC-drukkereket

A két magyar drukkert a szombati Slovan-DAC mérkőzés után tartóztatták le, egyiküket azzal gyanúsítják, hogy megdobott egy rendőrt.

A találkozó utáni eseményekről Farkas Géza pozsonyi magyar konzul tájékoztatta az Új Szó című szlovákiai magyar napilapot.

„Két fiatalt tartóztattak le, de időközben egyiküket átminősítették tanúvá. A másik ellen az a vád, hogy egy intézkedő rendőrt megdobott valamilyen ismeretlen tárggyal; az érintett magyar állampolgár ezt tagadta, panaszt tett, s ezzel ügyészségi szintre került az ügy” – mondta Frakas Géza, aki vasárnap hajnalban személyesen kísérte ki a két fiatalt a pozsonyi pályaudvarra.

Zdeno Roman, a Slovan technikai igazgatója elmondta, a kamerarendszereknek köszönhetően három hazai és két DAC-szurkolót szűrtek ki a tömegből, a dunaszerdahelyi drukkerek azonban rendőri túlkapásra panaszkodnak. A meccs után az a hír is elterjedt, hogy egy DAC-drukkert kórházba kellett vinni, ezt Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház igazgatója is megerősítette, de hozzátette, hogy a sértett hétfőn délután már hazamehetett.

A mérkőzést a pozsonyiak nyerték meg 2-0-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik