Sport

„Elégedettek lehetünk”

Molnár Zoltán csapatvezető szerint a magyar küldöttség a várt eredményt hozta a hétfő hajnalban véget értő vancouveri téli olimpián.

Elégedettek lehetünk. A csapat a várakozásnak megfelelően szerepelt. Azt a célt tűztük ki, hogy pontot szerezzünk ismét, ami 26 év után Torinóban sikerült – idézi Magyar Olimpiai Bizottság honlapja Molnár Zoltánt.

A küldöttség tagjai a záróünnepély után alig néhány órát alhatnak. Járatuk ugyan helyi idő szerint csak nyolc órakor indul, de a szervezőbizottság figyelmeztető közlése szerint legalább három-négy órával korábban kint kell lenni a repülőtéren, a csapatok döntő többsége ugyanis ekkor indul haza. A magyarok a tervek szerint Bécsből autóbusszal kedden délben, 11 és 12 óra között érkeznek a SYMA csarnok mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik