Közélet

Felakasztotta fiait a hevesi apa

Hevesi gyilkosság (Array)
Hevesi gyilkosság (Array)

Az öngyilkosságot elkövetett 35 éves férfi búcsúlevelében azzal indokolta tettét, hogy nem tudta elviselni, hogy barátnője elhagyta.

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, megölte két kisfiát, majd magával is végzett egy férfi Hevesen. A Bors vasárnapi cikke szerint a csak keresztnevén, Krisztiánként említett 35 éves férfi felakasztotta 6 és 12 éves fiát, majd ő is ugyanezzel a módszerrel ölte meg saját magát. A holttesteket egyik hozzátartozójuk találta meg – írta a lap.

A Bors cikke szerint a közelben lakó emberek teljesen értetlenül állnak az eset előtt. A szomszédok a lapnak elmondták: a férfit “jó embernek, példás családapának” ismerték meg, akiről “nem tudnak rosszat mondani”, és “nagyon szerette a fiait”.

Rendőrségi kordon a tett helyszínén
Fotó:MTI

A szomszédok elmondása szerint Krisztián és barátnője között tavasszal romlott meg a kapcsolat, egyre sűrűbben lehetett hallani, ahogy veszekednek és kiabálnak egymással – írta a Bors. A vége az lett, hogy a nő elköltözött, és elvitte magával két gyermekét is. A férfi a lap információi szerint csütörtökön hozta el a két fiút magához.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik