Közélet

Főszerkesztő gázolt – agykárosodásba halt bele a kerékpáros

kerékpár (Array)
kerékpár (Array)

A férfit balesetek sora kísérte: korábban többször elütötték, a Damjanich utcai lakása pedig 2013 novemberében teljesen kiégett.

Megszólt annak a kerékpárosnak a volt élettársa, akit Murányi Marcell, a Népszabadság lemondott főszerkesztője sodort el a Rottenbiller és az István utca sarkán március 30-án. Mónika a Velvetnek elmondta, az 59 éves B. Tibor a balesetben agykárosodást szenvedett. Amikor bevitték a kórházba, még eszméleténél volt, de rövidesen kómába esett és már nem tért magához többé. “A kerékpáros a balesetet követően több nappal életét vesztette. A rendőrség igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálja, hogy a halála összefüggésbe hozható-e a közúti közlekedési balesettel” – közölte kérdésünkre a rendőrség.

A nő elmondta, tíz évig volt Tibor élettársa, de hiába mentek szét, minden nap keresték egymást. A férfival a baleset előtt, délután fél 4 körül ő beszélt utoljára. Amikor 21 óra felé újra hívta, már egy nővér vette fel a a telefont a kórházban. Így tudta meg, hogy volt párját elgázolták.

„Én nagyon messze lakom, ezért nem tudtam bemenni hozzá. Egy barátomat kértem meg, hogy nézze meg, mi van vele. Ő körülbelül 20 perccel később ért oda. Tibort éppen akkor vitték a műtőbe, már nem volt a tudatánál. Az orvosok szerint agykárosodást szenvedett” – idézte fel. Mint mondta, a sérülése olyan súlyos volt, hogy ha életben maradt volna, akkor is újra kellett volna tanulnia mindent. Gépekkel tartották életben négy hétig. 

A nő beszélt arról is, hogy egykori párjának igen tragikusan alakult a sorsa: korábban is többször elgázolták, a Damjanich utcai lakása pedig 2013. november 7-én teljesen kiégett. A tűzben súlyosan megsérült: két hétig akkor is kómában volt. Azóta kénytelen volt a Nefelejcs utcai hajléktalanszállón meghúzni magát. Már éppen kezdtek jól alakulni a dolgai, hamarosan visszaköltözhetett volna otthonába.

Ahogy arról beszámoltunk, Murányi Marcell közleményében azt írta, vezetés közben furcsa hangot hallott, aminek nem tulajdonított jelentőséget, hazaérve látta meg, hogy az autója jobb oldalán, a hátsó ajtón egy karcolás van. Visszament a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök és jelentkezett náluk. Murányi a felelősségét elismerte, ugyanakkor közölte: nem volt tudatos a cserbenhagyás. Arról a sajtóból értesült, hogy a kerékpáros életét vesztette. Murányi úgy döntött, lemond posztjáról.

A hvg.hu azt írja, ellentmondások vannak a vallomások és a tárgyi bizonyítékok közt.  A közlekedési szakértő szerint az autón látható nyomok alapján a főszerkesztőnek észre kellett vennie, hogy elgázolta a kerékpárost, de a szakjogász szerint is szakvélemények csatájává válhat az ügy. “Jól látszik, hogy karosszériáig hatoló karcolás és horpadás is keletkezett, ezek egyértelműen jelentős hanghatással járnak, éreznie kellett a nekicsapódást is. Egyébként honnan tudta volna, hova kell visszamennie” – mondt a szakértő. Tóth István közlekedési szakjogász szerint is alapvetően szakértői kérdés lesz annak eldöntése, hogy Murányi „észlelte vagy észlelnie kellett-e, hogy elütötte a biciklist”. „A segítségnyújtás elmulasztása ugyanis egy szándékos bűncselekmény, ezért ha csak gondatlan volt, illetve nem vette észre, akkor nem lehet felelősségre vonni, amiért nem állt meg és nem győződött meg arról, hogy valakinek az élete, testi épsége veszélyben van-e. Viszont ebben az esetben is nagy valószínűséggel felelnie kellene magáért a közlekedési balesetért” – magyarázta a vonatkozó szabályozást az ügyvéd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik