Közélet

Összeverték a börtönben, perel a szigetszentmiklósi lány gyilkosa

börtön (börtön)
börtön (börtön)

A férfi szerint embertelenek a körülmények, és rabtársai is összeverték.

Megverték a börtönben rabtársai, ezért is perli az államot az a 33 éves férfi, aki a vád szerint két évvel ezelőtt megölt egy 16 éves lányt, mert a tinédzser visszautasította őt. Másrészt azért fordul bírósághoz, mert szerinte embertelenek a fogva tartás körülményei – írja a Blikk.

A lap szerint a férfi titkolni próbálta a börtönben, hogy mit tett. Volt, hogy sírva könyörgött a bíróságnak, ne engedjék, hogy bárki közölhesse képmását, mert akkor nagyon megverik a rabtársai. Saját bevallása szerint nyugtatókat kap, mert öngyilkos gondolatai vannak. Úgy tudják, kórházba is került egyszer, de nem lehet tudni, hogy a verés, vagy a pszichés állapota miatt.

“A múlt hónapban mondta a bíró az egyik tárgyaláson, hogy a lányom gyilkosa azért perli az államot, mert bántalmazták a rabtársai” – mondta Dráfi János, aki felháborodott azon, hogy a férfi pénzt követel.

Ahogy arról beszámoltunk, a férfi ügyében március végén született meg az első fokú, nem jogerős döntés. Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találták bűnösnek, tettéért tizennyolc év fegyházbüntetést kapott. A vádirat szerint a támadó  – ahogy áldozata is – Szigetszentmiklóson élt. A lány egy korabeli fiúval járt, általa ismerkedett meg későbbi gyilkosával is. Miután szakítottak, a tinédzser többször beszélt az interneten keresztül a férfival, hogy megtudjon néhány információt volt barátjáról. A fiú hallani sem akart a kapcsolat folytatásáról, ám ezt a vádlott eltitkolta a lány elől.

A férfi azt ígérte a fiatalnak, hogy szervez egy találkozót a szerelmével, de valójában magának akarta megszerezni őt. Azon túl, hogy közeledni akart hozzá – kihasználva bánatát, tapasztalatlanságát – pénzt és aranyat kért tőle az áhított információkért cserébe. A lány elutasította őt.  2013. árpilis 10-ére találkozót beszéltek meg Szigetszentmiklóson, a Duna-partra. A tinédzser azt hitte, volt barátja is ott lesz – de nem volt. A férfi elmondta neki, hogy kapcsolatot szeretne vele, de a lány ezt nem akarta. A támadó eleinte győzködte, áldozata azonban menni akart, és közölte, ha nem hagyja békén ezzel, szól a szüleinek. A gyilkos ekkor megragadta őt, a földre rántotta, fojtogatta, majd a földön talált téglával többször lesújtott a fejére. A lány meghalt, a férfi a közelben lévő gumiabroncsokkal takarta le. A szülők még aznap bejelentették az eltűnését. Holttestét másnap találta meg az őt kereső kutyás mentőegység.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik