Közélet

Három embert ölhetett meg a házaló méregkeverő

halálfej (halálfej, méreg)
halálfej (halálfej, méreg)

A román nő erős hatású nyugtatót kevert a férfiak italába

A magyar igazságszolgáltatás történetében a méregkeverő lehet a második nő, akire tényleges életfogytiglan tartó büntetést kér az ügyészség – írja a Bors. A legsúlyosabb büntetést eddig Szita Bence gyilkosa kapta, aki felbérelt két hajléktalant, hogy öljék meg párja nevelt fiát. Rajta kívül tíz nő tölti jogerős életfogytiglani büntetését, számukra azonban az ítéletben meghatározott idő után lehetőség nyílhat a szabadulásra.

A lap úgy tudja, az asszony alprazoramot – erős hatású nyugtatót – használt a kiszemelt személyek elkábítására. A méregkeverő általában kocsmákban ismerte meg férfi kiszemeltjeit, és szexuális ajánlatot téve nekik jutott el a lakásukra, ahol egy észrevétlen pillanatban a szert a poharukba öntötte. Az asszonyokat házalóként csapta be, őket is elkábította.

„A nő bírósági pere januárban kezdődik, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják, az ügyészség tényleges életfogytiglani büntetést indítványozott” – közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.

A méregkeverő asszony ellen novemberben emelt vádat az ügyészség. Abban a tájékoztatásban két halálos áldozatot említenek, a lap szerint azonban hárman voltak, akiket megölt a gyógyszeres keverék.  A nyomozás alatt 12 esetre derült fény.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik