Közélet

Végleg eldőlt az ároktői gyilkos banda sorsa

Csak úgy záporoztak a kiszabott évek. Van, aki már sohasem szabadulhat.

A lényegi vádpontokat tekintve helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a Fővárosi Törvényszéken januárban hozott elsőfokú ítéletet az ároktői bandaként elhíresült hat vádlott ügyében. A jogerős döntés szerint a három vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott, közülük kettőt a bíróság kizárt a feltételes szabadság lehetőségéből. A három másik vádlottat húsz-, tíz- és nyolcéves szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság – írja az MTI.

A bíróság nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete, továbbá számos rablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét.

Az ítélet szerint a vádlottak éjjel, maszkban rátörték a bejárati ajtót a 70-80 éves emberekre, rúgták, bottal, ököllel verték őket, majd megkötözték és úgy bántalmazták tovább, hogy értékeiket megszerezzék. A bűncselekmény-sorozatnak összesen tizennégy idős sértettje volt. Az áldozatok töréssel, belső sérülésekkel, megkötözve, betömött szájjal szenvedtek otthonukban akár egy, fél napon keresztül is, nem egyszer úgy, hogy súlyos bútorokat is rájuk raktak a támadók.

A zsákmány a Budapest külső kerületeiben, illetve vidéki településeken 2008 ősze és 2009 tavasza között elkövetett tíz támadás során összesen kevesebb mint 10 millióra tehető, de volt, ahol csupán néhány ezer forintnyi fagyasztott húst raboltak.

Ahogy arról a Hír24 elsőként beszámolt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt újabb nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség az ároktői bandával összefüggésben, ismeretlen tettes ellen. A főügyészség kérdésünkre közölte, a nyomozást az ügyben lefolytatott bírósági eljárás során elkészült genetikai szakvélemény indololta, amely alapján “az adott ügyben nyomozási cselekményeket kell elvégezni a még lehetséges elkövető felderítése érdekében”. A nyomozás lefolytatásával a Készenléti Rendőrséghez tartozó Nemzeti Nyomozó Irodát bízták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik