Közélet

Fejlemény az Aranykéz utcai robbantás ügyében

Megtörtént a vádemelés több mint 16 év után.

Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt két emberrel szemben emeltek vádat a Fővárosi Törvényszéken – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől csütörtökön.

A vádirat lényege szerint Jozef Rohác – akit társával együtt a közleményben teljes névvel nem említenek – 1998 júliusa előtt kapott megbízást Portik Tamástól Boros József Károly megölésére.

Rohác elfogadta a „munkát”, majd megkezdte a robbantásos merénylet megszervezését és előkészítését, melybe bevont egy embert. Rohác beszerezte a robbanóanyagot, annak felhasználásával házilag egy távirányításos robbantó szerkezetet készített, emellett feltérképezte áldozata mozgását és az általa rendszeresen használt útvonalakat is.

Ezután Rohác megbízásából az említett társ – Jozef Hamala –  a csaknem 4500-5000 gramm tömegű, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot egy Polskiba rejtette, amit még korábban ő maga, hamis okiratokkal szerzett meg. Az autót ezután embere már a robbantás előtti napokban leparkolta az Aranykéz utca 1-3. szám előtt az úton, ahol a Boros napi rendszerességgel megfordult.

Az áldozat 1998. július 2-án 11 óra 44 perckor érkezett meg a helyszínre kocsijával. Ekkor Rohác már lesben állt. Pár perc telt csak el, amikor Boros elsétált a robbanószerrel teli kocsi közelében. A merénylő ekkor hozta működésbe a pokolgépet. Összesen négyen haltak meg a helyszínen, köztük a vállalkozó is.További húsz ember pedig megsérült.

A Fővárosi Főügyészség a két vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásását indítványozta.

A vádemeléssel egyidejűleg a Fővárosi Főügyészség Lendvai János György gyanúsítottal – Portik egykori társával – szemben a nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntette. Ő szintén megjelent a robbantás helyszínén, állítólag ő volt az, aki jelentette Portiknak, hogy sikeres volt az “akció”. Térfigyelő kamera is rögízette őt, de nem tudták bizonyítani, hogy köze van a történtekhez. Jozef Hamala pedig ismeretlen helyen tartózkodik, az ő ügyét elkülönítették. 

Rohácot egyébként a cseh rendőrség emberei kapták el 2008. október végén, közúti ellenőrzés közben.  A kiadatási eljárás után 2009 júliusában a Fővárosi Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés miatt vádat emelt ellene – emlékeztetett az MTI. Büntetőpere 2010 februárjában kezdődött és 2010 október végén a Fővárosi Bíróság első fokon felmentette az előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének vádja alól egy másik –  Seres Zoltán halálával végzőfő –  1999. április 12-ei merényletben, de két év börtönre ítélte robbanóanyaggal visszaélés miatt, és három évre kiutasította Magyarországról. Az Aranykéz utcai ügyben felelősségre vonás akkor még nem történt.

Rohácot a Fenyő-gyilkosság ügyében Magyarországon kiadott európai elfogatóparancs alapján 2011 februárjában ismét őrizetbe vették Szlovákiában. Szlovákia kiadta Magyarországnak, ahol előzetes letartóztatásba került. Az ellene folyó vizsgálatban, az Aranykéz utcai eset ügyében is felmerültek újabb szempontok.

A Terrorelhárítási Központ 2012. július 14-én öt embert fogott el az 1990-es években elkövetett emberölések miatt. Egyikük, Portik Tamás 1994 és 2000 között az – olajügyletekkel kapcsolatba hozott – Energol Rt. igazgatója volt. A cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban. Egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját is vezette.

A hatóságok őt gyanúsítják az 1996-os Prisztás-gyilkossággal, valamint Seres Zoltánnak és testőrének meggyilkolásával is. Portik Tamás a vádirat szerint 1996-ban elszámolási vitába keveredett a budapesti éjszakai élet másik meghatározó alakjával, Prisztás Józseffel, és elhatározta, hogy megöleti. Egy ismerőse csalta a III. kerületi Ladik utcai tetthelyre az áldozatot, ahol Portik Tamás testőre pisztollyal megölte őt. Portik Tamást a Prisztás-gyilkosség ügyében felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt 2014 februárjában első fokon, nem jogerősen tizenegy év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik