Közélet

Unokája barátnőjét molesztálta a nógrádi nagypapa

Az idős ember amint egyedül maradt a kislánnyal, csókolgatni, fogdosni kezdte őt, és benyúlt a ruhája alá is.

Szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség egy 61 éves nagypapa ellen, aki 2013 szeptemberében a Nagyorosziban levő otthonukban molesztálta unokája barátnőjét, egy mindössze 11 éves kislányt – tudtuk meg a Nógrád Megyei Főügyészségtől pénteken. Ha bűnösnek találják is a férfit, legfeljebb két évig terjedő fogházbüntetésre ítélhetik.

A vádirat szerint a gyerek azért ment el a házaspár házába, hogy az asszony korrepetálja matematikából. Egy időre egyedül maradt a szobában, a férfi ekkor ment oda hozzá. Csókolgatni kezdte a gyermek arcát, nyakát és száját, majd a ruháján keresztül simogatta őt. A kislány hiába kérte, hogy hagyja békén, a vádlott nem állt le, benyúlt az alsóneműjébe és fogdosta a gyerek nemi szervét, fenekét is. Akkor engedte el áldozatát, amikor hallotta, hogy felesége feléjük tart.

A kislány, miután hazament, mindent elmesélt az anyjának. Az asszony azonnal a rendőrséghez fordult.

A Nógrád megyei Nagyorosziban nem ez volt az egyetlen hasonló eset rövid időn belül. Ahogy arról beszámoltunk, tavaly decemberben egy 27 éves férfi ellen indult eljárás, miután meg akart erőszakolni egy 13 éves gyereket. A támadó folyamatosan ivott, és ahogy döntötte magába az alkoholt, úgy vált egyre agresszívabbá, végül igyekezett leteperni áldozatát. A kislány ellenállt, ám a férfi ekkor kést rántott, azzal fenyegette őt. A gyereknek ennek ellenére sikerült a földre löknie, és kiszaladnia a lakásból. A férfi alsónadrágban szaladt utána, még ekkor is fenyegetőzött. Tette mindezt addig, míg valaki meghallotta a kislány segélykiáltását és kiszaladt a házból, hogy segítsen neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik