Közélet

Három halott, tucatnyi sérült a 3-as főúton

Egy kocsi és egy kisbusz ütközött össze, információink szerint vélhetően egy sikertelen előzési manőver után. Mindhárom áldozat a személyautó utasa volt.

A tragikus baleset péntek délután, fél 2-kor történt a 3-as főúton, Gödöllő és Aszód között. Egy autó és egy kisbusz karambolozott, méghozzá frontálisan. A balestben a kocsi mindhárom utasa meghalt, és többen megsérültek. Az első hírek tizenhárom sérültről szóltak, azóta kiderült, összesen tizenkét embernek esett baja.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Hír24-nek elmondta, összesen tizenegy mentőautóval vonultak a helyszínre. Az autó három utasán – két férfin és női társukon – már nem tudtak segíteni, ők valószínűleg az ütközés pillanatában életüket vesztették. A sérülteket három kórházba vitték, Budapestre, a baleseti intézetbe, a Honvédba valamint hatvani kórházba. Többségük zúzódásokat, töréseket szenvedett és néhányuknál felmerült a belső sérülés lehetősége is. Mindannyian felnőttek. A szóvivő közölte, a helyszíni vizsgálatok szerint senki nincs életveszélyes állapotban.

A Hír24 úgy tudja, a baleset egy sikertelen előzési kísérlet miatt történhetett.

A rendőrök már megkezdték a helyszínelést, erre az időre teljes útzárat rendeltek el. A Gödöllő irányába közlekedőket az M3 autópálya felé terelik, a Bag és Aszód közötti szakaszon az autópályát díjmentesen használhatják a közlekedők – tudtuk meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

A negyedik legrosszabb halálút a 3-as

2009 és 2011 között 31-en vesztették életük a 3-as úton. De a 3-as is, mint a többi halálút, a 4-es, 6-os, 8-as egyben a legforgalmasabbak is, ezért történhet több baleset rajtuk. Ugyanakkor a bagi elágazás különösen veszélyes, 10-en sérültek meg itt az utóbbi években (ketten meghaltak), ezért ezt a kereszteződést át is alakítják körforgalommá. A balesetek 90%-a amúgy a sofőrökön múlik, 10% köszönhető úthibáknak. A sofőrök 10%-a ún. felülkerekedő típus, aki nem viseli el, ha valaki előtte van… (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik