Közélet

Őrizetben a fóti gyilkosság gyanúsítottja

kés (kés, szurkálás, )
kés (kés, szurkálás, )

Sima baráti összejövetelnek indult, tragédia lett a vége. A rendőrök a helyszínen elfogták az emberöléssel gyanúsított férfit.

A 41 éves B. Zsolt fóti lakost gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy szóváltás után megszúrta ismerősét a Pest megyei városban szombat délután. A gyanúsítottat őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is tart.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt egy férfitársaság tagjaként egy fóti családi házban szórakozott szombat délután. Három óra körül szóváltásba keveredett a szintén a házban lévő 38 éves ismerősével, majd mellkason szúrta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét – tette hozzá a szóvivő.

B. Zsoltot a rendőrök a bűncselekmény elkövetésének helyszínén elfogták, majd előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatják ki.

A férfi ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és kezdeményezik előzetes letartóztatását – közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik