Közélet

Gyalogosokat sodort el egy kocsi Budapest belvárosában

lehel tér (lehel tér)
lehel tér (lehel tér)

Az elsődleges adatok szerint a balesetben hárman sérültek meg. Egyikük életveszélyes állapotban van.

Felhajtott a járdára egy kocsi péntek délután Budapesten, a Lehel téren: mindez a villamosmegállónál, közvetlenül a metrólejáró mellett történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, ám az elsődleges adatok szerint három ember sérült meg, mindannyian gyalogosok.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az egyik sérültet – egy 60 év körüli nőt – életveszélyes állapotban szállították kórházba, míg a két másik érintett, egy 35 év körüli férfi és egy ugyancsak 35 év körüli nő pedig vélhetően könnyebben sérüléseket szenvedett. Őket is kórházba vitték.

Információink szerint nincs fennakadás a történtek miatt a környéken, a villamosok járnak és az autósok is zavartalanul tudnak haladni.

Néhány hete a IX. kerületben, a Haller utcában történt hasonló baleset. A kocsi vezetője elvesztette uralmát a jármű felett, így gurult legalább 80-100 métert, eközben korlátokat, oszlopokat döntött ki, majd a járdán landolt. Két nő került kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik