Közélet

Kiugrott a pécsi gimnázium ablakán egy diák

babits mihály gimnázium (babits mihály gimnázium)
babits mihály gimnázium (babits mihály gimnázium)

Súlyos sérüléseket szenvedett a középiskolás fiú.

Egy fiú kiugrott a PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola második emeleti ablakából – írja a pecsma.hu. A középiskolás fiú egy igazgatói intő miatt kísérelt meg öngyilkosságot. A lap szerint búcsúlevelet is hagyott maga után. Az intő előtt összeverekedett egy iskolatársával, a dulakodásból vesztesként került ki.

A lap úgy tudja, hogy kilencedikes, és a WC ablakából ugrott ki. A zuhanás miatt nyílt lábszártörést szenvedett, és el is ájult. Diákok találtak rá eszméletlenül, ők értesítették a mentőket is, akik kórházba szállították.

A mentőszolgálat ügyelete megerősítette a lapnak, hogy riasztották őket az esethez, ám a fiú állapotáról nem adtak semmilyen információt. A pecsma.hu étesülését, miszerint lábszártörést szenvedett, nem cáfolták.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló körülmény nem merült fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik