Belföld

Repül a szélsőjobbnak kampányoló DK-s

valasztas(960x640)(4).jpg (választás, szavazás, 2010)
valasztas(960x640)(4).jpg (választás, szavazás, 2010)

Kizárják pártjából a fideszes jelölt ellenében Torczkai Lászlót támogató ásotthalmi DK-st.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak a Csongrád megyei Ásotthalmon, miután október elején feloszlatta magát a helyi képviselő testület. A faluban ketten szállnak harcba a polgármesteri székért. A negyedik ciklusát töltő, fideszes Petró Ferenc, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, a 2006-os tévéostrom egyik vezéralakja, Toroczkai László.

A baloldali ellentétekről illetve az elmérgesedett kampányról a napokban tudósítást írt a Magyar Narancs online, melyben azt írják, a faluban az az abszurd helyzet állt elő, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) tagjai is a szélsőjobboldal jelöltjét, Toroczkait támogatják. A portálnak nyilatkozó Márki József, a helyi DK egyik tagja elmondta, semmiképpen sem akarja a kormánypárti polgármester újraválasztását, így ő a radikálisok jelöltjére szavaz.

A Gyurcsány Ferenc vezette párt több országos politikusa is elhatárolódott Márki József kijelentéseitől, a szombati Magyar Nemzet pedig már arról ír, a DK kizárja soraiból az ásotthalmi párttagot. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a lapnak elmondta, arra kérik a helyieket, hogy „neonáciknak semmiféle támogatást ne nyújtsanak”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik