Szórakozás

Elhalasztották a megvert sakkvezető tárgyalását

A rendőrök illegális bevándorlónak hitték Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőt, ezért mikor egy hajnali üldözés után elfogták, megrugdosták. Az egyik rendőr új ügyvédet nevezett ki, ezért napolni kellett a tárgyalást.

A rendőrök a sakkvezetőt illegális határsértőnek nézték, aki az ország 18 éves nagymesterét, Szalim Abdulrahmant kísérte el Magyarországra, hogy Lékó Péterrel nemzetközi nagymesterrel készülhessen a junior sakk-világbajnokságra. Ebben az ügyben az első tárgyalási napot keddre, 18-ára tűzték, de végül elhalasztotta a Szegdi Törvényszék.

Védelemcsere

Az elhalasztás oka védelemcsere volt. Az egyik rendőr a tárgyalást megelőző napon új ügyvédet hatalmazott meg védelme ellátásával.

Védencem korábbi védője lemondott kamarai tagságáról, ezért tavaly december 31-én törölték az ügyvédi névjegyzékből. Hétfőn kaptam meg a felhatalmazást, egy nap kevés volt a felkészülésre. nem akartunk időt húzni, védencemnek sem volt tudomása arról, hogy korábbi védőjét törölték az ügyvédi nyilvántartásból – olvasható a délmagyar.hu-n.

A bíróság nem dönthetett másként, így a felkészülési idő rövidsége miatt a tárgyalást március 11-ére halasztotta el. Azon a tárgyaláson a rendőröket fogják kihallgatni. Ezenkívül még két tárgyalási nap várható június végén. Ezekre idézték be a megvert sakkvezetőt és nagymestert.

Illegális bevándorlónak hitték

Három rendőr civil ruhában, szolgálati autóval járőrözött Szegeden határsértők után kutatva. Hajnalban a Belvárosi hídon vették észre a sétáló sakkvezetőt és a fiatal nagymestert. A két férfi a rendőri intézkedésnek nem vetette alá magát, hanem mindketten futásnak eredtek a Forrás Hotel felé.

A rendőrök üldözni kezdték őket. Ezt látta egy újszegedi taxis, aki autójával követni kezdte a sakkvezetőt. A rendőrök a kocsijukkal az útról a futva menekülő arab férfi elé vágtak. De a férfi kikerülte őket és tovább rohant az utcán, mire a taxis ugyancsak egy hirtelen kanyarral elé vágott, és elütötte.

Az egyik rendőr ekkor utolérte, a földre rántotta, majd az időközben odaérkező társával együtt ököllel többször arcon ütötte, majd megrúgdosta a földön fekvő férfit. A sakkmestert súlyos sérülésekkel szállították a klinikára.

A sakkvezető szerint másként történt

Al-Marzúki szerint, nem álltak ellen a rendőri intézkedésnek. Csak hazája lapjának, a The Nationalnek nyilatkozott:

„Másfél kilométerre lehettünk a szállodától, amikor egy kis autó gurult mellénk, amiből magyarul üvöltözni kezdtek velünk. Nem értettük, hogy mit mondanak. Kértük, hogy beszéljenek angolul, erre kiszálltak a kocsiból, és felénk indultak. Amikor a hotelhez értünk, elgázoltak az autóval, aztán kiugrottak, és rám támadtak. Mondtam, hogy vigyék a pénzem, és próbáltam jelezni, hogy nem kapok levegőt, de addig ütöttek, amíg már tényleg leállt a légzésem. Meglepődtem, amikor azt mondták, hogy határrendészek. Mondtam nekik, hogy a hotelben lakom, és legálisan vagyok az országban. Azt is megkérdeztem, hogy miért nem beszélnek velem angolul.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik