Tudomány

A fejrázás nemet jelent a bonobóknál is

Német kutatóknak első ízben sikerült filmfelvételt készíteniük arról, ahogyan az ember legközelebbi rokonai a fejüket rázzák rosszallásuk jeleként.

Az állatkerti állatok minden megfigyelt alkalommal nemtetszésüket adták adták fajtársuk tudtára.

Ez az első alkalom, hogy a fejrázás ilyen, emberihez hasonló jelentését sikerült megfigyelni és rögzíteni bonobóknál – közölte Christel Schneider, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet biológusa a Daily Telegraph internetes kiadásában. Beszámolt arról, hogyan fejezte ki nemtetszését egy bonobó anya kölykének, amikor az egy póréhagymadarabbal akart játszani. Miután többször is kísérletet tett arra, hogy megakadályozza ebben, végül a kölyök felé fordult, és megrázta a fejét.

Az afrikai nagy emberszabásúakról – mint a bonobókról vagy a csimpánzokról – korábban is tudott volt, hogy kommunikációjuk során felhasználják a fej gesztusait, például a bólintást, a főhajtást vagy a fejrázást. A bonobóknál már megfigyelték, hogy fejrázással próbálnak kapcsolatot teremteni csapattársaikkal, például játék kezdeményezésekor. A mostani azonban az első tanulmány, amely a fejrázás negatív jelentéséről szól.

A kutatók csimpánzokat, bonobókat, gorillákat és orangutánokat vizsgáltak hat európai állatkertben. A fejrázást összesen négy bonobónál sikerült megfigyelni, összesen 13 különböző alkalommal.

A tudósok szerint a bonobók a csimpánzokhoz képest többféle fejgesztust használnak, és azok több jelentést is hordoznak. Ennek oka valószínűleg a bonobó társadalom toleráns, együttműködő és egalitárius voltára vezethető vissza: a fejrázással valószínűleg súrlódásmentesebben tudják megoldani a konfliktushelyzeteket. Mindazonáltal leszögezik, nem lehet teljességgel biztosra venni, hogy a majmok tényleg nemet mondanak fejük rázásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik