Nagyvilág

Halálos áldozata is van a brazíliai tüntetésnek

brazil tüntetés 2013 június (brazil tüntetés, égetés )
brazil tüntetés 2013 június (brazil tüntetés, égetés )

Jegyáremelés miatt indult, de már a korrupció, a jövő évi foci vb magas költségei és más szociális sérelmek miatt is egyre többen tiltakoznak.

Becslések szerint egymillió ember vagy még több vonult az utcákra tüntetni szociális követelésekkel Brazília száz városában csütörtökön.

A megmozdulások általában békések voltak, de kisebb szélsőséges csoportok több helyen összetűzést provokáltak a rendőrséggel, amely keményen reagált. Haláleset is történt: Sao Paulo állam egy kisebb városában elgázoltak három felvonulót, s az egyikük belehalt a sérüléseibe. Ez az első haláleset, amely a tizedik napja folyó tüntetésekkel hozható kapcsolatba.

Összecsapások voltak Rio de Janeiróban és a fővárosban, Brazíliavárosban is. Rióban 300 ezer ember gyűlt össze a Vargas elnökről elnevezett sugárúton, ahol a polgármesteri hivatal is van. A felvonulók ehhez tartottak, amikor egy kis, a trikóját az arcára borító, vagy csuklyát viselő csoport kővel kezdte dobálni a rendőröket, és bengáli tüzet hajított a városházára, ahová megpróbált bejutni. A rendőrök könnygázzal választoltak, mire a tömeg pánikba esett, és megpróbált visszavonulni az ellenkező irányban vagy a keresztutcákban.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: MTI / AP

Az O Globo televízió mutatta egyik riporterét, akit gumilövedék sebesített meg, az SBT televízió pedig egyik felgyújtott gépkocsijáról közölt képeket. Negyvenen sérültek meg a városban.

Brazíliavárosban szintén egy kisebb csoport provokált ki összecsapásokat. A  parlamenttel szemben lévő téren 25 ezren gyűltek össze békésen, de kiváltak közülük néhányan, és dobálózni és gyújtogatni kezdtek. A rendőrök könnygázzal, gumilövedékekkel és riasztó gránátokkal elkergették őket.
Később a külügyminisztérium szomszédos székházánál próbálkoztak a szélsőségesek, de csak az épület gépkocsifelhajtóját tudták elfoglalni. A tüntetők nagy többsége mindkét helyszínen hátrább húzódott, hogy elkerülje az összecsapásokat. A támadókat a többiek kiabálva próbálták visszatérésre bírni, és követelték, hogy maradjanak békében.

A soha nem látott tüntetési hullám annak ellenére folytatódik, hogy a hatóságok előzőleg visszavonták a tömegközlekedési tarifaemelést, ami eredetileg a tiltakozások kiváltó oka volt. A jelentések szerint a tiltakozók Sao Paulóban és Rióban is határozottan visszautasították, hogy pártok vagy szakszervezetek csatlakozzanak a mozgalomhoz.

Dilma Rousseff köztársasági elnök asszony a belpolitikai helyzet miatt elhalasztotta június 26-tól esedékes japáni látogatását, és meg nem erősített sajtóértesülések szerint péntekre válságtanácskozást hívott össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik