Tech

Zuckerberg nővére otthagyja a Facebookot

A közösségi oldalnál egykor marketingigazgatóként dolgozó Randi új vállalkozásba kezdene.

Randi Zuckerberg hat éven keresztül dolgozott a Facebooknál, 2009-ben lett a cég marketingigazgatója és elsősorban a Facebook Live programokért felelt – mint például Obama facebookos lakossági fóruma – egyéb közösségi médiakezdeményezések mellett.

Az így összegyűjtött tapasztalataira alapozva döntött úgy, hogy – saját bevallása szerint álmait követve – saját vállalkozásba kezd RtoZMedia néven, amely (már amennyi eddig ismeretes) egy közösségi médiával kapcsolatos tanácsadó cég (lesz).

S míg a magunk részéről természetesen sok sikert kívánunk neki, abban reménykedünk, hogy a cég elsődleges profilja nem a Facebookkal lesz kapcsolatos, hiszen a családi szálak minden szakmai hitelességet lerombolnának. Például a Google új közösségi oldala ilyen szempontból sokkal izgalmasabb téma lenne, bár az öccse nem biztos, hogy támogatná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik