Poszt ITT

Gerlóczy: Ingyenes krumpliosztás

Már-már polgári engedetlenségre szólítja szerzőnk a váciakat.

Azon gondolkodom, volt-e már olyan krumpliosztás a történelemben, amely pénzbe került. Krumpliosztás. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akik rendelkeznek krumplival, és elhatározzák, hogy ezt a krumplit szétosztják,  odaadják a krumplit azoknak, akiknek nincs krumplijuk, de szeretnének. Az ingyenes krumpliosztás ellenben megítélésem szerint azt jelenti, hogy azok, akik a krumplit osztják, mindezt ingyen csinálják, nem kérnek pénzt a krumpli szétosztásáért. Ez alapvetően nagyon szimpatikus kezdeményezés, viszont akkor ebből az következik, hogy a krumpliosztás nem az, amire én korábban gondoltam, hanem a következő: a krumplit a rászorulók ingyen kapják, nem kell fizetniük érte, viszont a krumpliosztásért már fizetniük kell a krumplit osztó embereknek, hiszen a krumplit nem ingyenesen osztják. Az ingyenes krumpliosztásban tehát – szemben a krumpliosztással – nincs semmiféle hátsó szándék, mert sem a krumpliért, sem a krumpli osztásáért nem kell fizetni, ez szerepel tehát  a plakáton, így minden olyan váci lakosnak, aki holnap élni kíván a lehetőséggel, javaslom, tegye bátran, ne érezzen bűntudatot, köszönje meg a krumplit, amelyért nem kell fizetnie, de hívja fel az ingyenes krumpliosztást végző személy figyelmét arra, hogy másért, tehát a krumpli osztásáért sem kell fizetnie, vagyis nem tartozik a krumpliért a krumplit osztónak semmivel.

Fotó: 24.hu

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik