Bencze Péter, a Közmédia szekszárdi születésű tudósítója becsületesen helytállt a Bajai Halfőző Fesztivál embertelen körülményei között. Pont. Meg kell védeni Bencze Pétert, és ki kell mondani, a tudósítót kritizáló dilettáns csőcselék a jóképű riporter vesztét akarja. Ez felháborító!!! Az vesse rá az első követ, aki erről az eseményről ennél összeszedettebben – akár csak megközelítőleg is – ,tudósítani képes. Én például nem mernék, nem pusztán azért, mert a Közmédia engem erre nem kérne fel, hanem, mert többször jártam már a bajai halfőző versenyen és pontosan tudom, hogy ezen a rendezvényen az ember – alkattól függően – 5-10 perc alatt úgy berúg, mint az albán szamár, nézzék csak meg szegény Pétert, nem kell ahhoz állatorvosi egyetemet végezni, hogy az ember lássa, éppen úgy néz ki, éppen úgy pöszít, éppen olyan kancsal, és éppen olyan szédült a járása, mint annak az elszabadult albán szamárnak, aki kiitta a cefrét a gazdája hátsó kertjében. Ez a menetrend, üzenem a stúdióból érdeklődő munkatársaknak. A júliusi hőségben a vendégszerető bajaiak főtere maga a kénköves pokol, izzó térköveken állva kell inni a sört, bort, pálinkát, és ha ez nem lenne elég, egy adott ponton aztán egyszerre gyújtják meg a tüzeket, és – miközben a hőmérő higanyszála 45 fok fölé kúszik és a sűrű füstben az ember úgy érzi magát, mintha egy kitörés előtt álló vulkán kráterében álldogálna – ,az arcába dugnak egy felespoharat, és azt mondják, egészségedre, Péter! Szóval csak lassan a testtel, szálljatok le Bencze Péterről, és ne üljetek fel a passzírozó szegedi provokációknak.
Ne üljetek fel a passzírozó szegedi provokációknak!
Ajánlott videó
- 18:50 A fideszes Németh Zsolt szerint ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal
- 18:44 Meghalt az alternatív rock ikonja, Steve Albini
- 18:34 VV Giada: Nem szeretek csak ülni és fecsérelni az időt, szerintem az alvás is egy hülyeség
- 18:30 Valter Attila ismét nagyot bukott a Girón
- 18:22 Karácsony Gergely a DK-ról és a kék Fideszről: „Én ezzel mélységesen nem értek egyet”
- 18:05 Hatalmasat bukott a brit kormányfő, de a Munkáspárt sem lehet maradéktalanul elégedett
- 17:56 Ebben az országban a legkiválóbbak a strandok
- 17:32 Pogány Judit a fenntarthatóságról: Én éjszaka is kukázom a színészbüfében, 30 éve vettem az utolsó kabátot, és nem is akarok már váltani
- 17:32 „Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni” – hazaengedték a bőnyi általános iskolában megkéselt lányt
- 17:10 Esélyt sem adott Marozsánnak az oroszból kazahhá lett teniszező
- 17:09 A Belügyminisztérium szerint abszurd, amit Magyar Péter állít
- 16:56 Beporzóbarát méhlegelővel zöldít a hajdúsági természetvédő
- 16:51 Bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 16:35 Mourinho: Hibáztam, amikor az érzelmeimre hallgattam
- 16:22 Rubint Réka a gyerekvállalásról: Én magamnak szültem
- 16:12 Azért rúgtak ki egy minisztériumi dolgozót, mert megosztott egy mémet Nagy Mártonról
- 12:02 Nagyot drágulhat a lakásfenntartás és a közös költség
- 11:23 Jákob Zoltán elmondta, mi miatt szégyellte magát A Nagy Ő forgatásán
- 15:07 Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, épp most ég el benne több mint 10 milliárd forint állami hitel
- 15:47 Szabó Tímea tibeti zászlót helyezett ki Hszi Csin-ping érkezése előtt
- 11:29 Medián: 2022-ben a Tisza támogatóinak több mint fele az ellenzéki összefogásra szavazott
- 06:00 „Senkinek a szociális helyzetére nem lehet válasz, hogy használja a tömegközlekedést” – vita a BKK-rendészet ötletéről
- 07:01 Orbán Viktor döntött, helyettes államtitkár lett az egykori NAV-főigazgató
- 09:15 Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210
- 15:10 Megölte a párját egy szabolcsi férfi, majd saját magával is végzett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!