Nem kellett hozzá két hét sem, és két különböző tévécsatorna műsoraiban előbb egy férfi, majd egy női műsorvezető gondolta jó ötletnek, hogy kérdéseket tegyen fel egy-egy üres széknek.
Lássuk akkor, mi válthatta ki rövid idő alatt kétszer is, hogy ez mégis bekövetkezhetett, ráadásul úgy, hogy utána senkit sem vittek hátracsavart kézzel, kényszerzubbonyban elmegyógyintézetbe.
Sőt!
Ezeket a tetteket, a magyarországi és az amerikai Népszavában is megglosszázták!
A sort Sváby András nyitotta a Heti Naplóban. Az történt ugyanis, hogy Farkas Flórián – FIDESZ/LUNGODROM – nem tett eleget a szerkesztőség meghívásának, amire azt eszelték ki a sajtómunkások, hogy a politikust távollétében fogják sarokba szorítani igen kemény szavakkal és brutális hatású filmbejátszásokkal.
Ez a hozzáállás Sebes Györgynek/Népszava bejött, egyébként nem írta volna: „Egyelőre nem sikerült teljesen elszigetelni a Svábyhoz hasonlókat, akik tudják, milyen az igazi újságíró.”
Az Amerikai Népszava szerzője már nem volt ennyire lelkes, kifogása azonban alapvetően nem a módszerrel, sokkal inkább a kiválasztott személlyel volt. Azt rótta ugyanis András szemére, hogy izmozni nem csak a vezetéknevében félelmetes Flóriánnal lehetett volna.
Most vasárnap, az M4 Sport arra készült, hogy a labdarúgók szövetségi kapitányát fogja szóra bírni, ám ő háromnegyed órával a beígért jelenése előtt lemondta a várva várt találkozót.
Az etikett itt tehát eleve nem volt farba rúgva. A diszkréció annál inkább, egyébként nem szerezhettem volna arról tudomást, hogy a stréber-MLSZ saját kapitányát kész lett volna egy válogatott labdarúgóval és a sajtófőnökével kiváltani…
Ahhoz, hogy ezeket az üres székekhez intézett sztorikat megérthessék, emlékezetem szerint egészen 1986-ig kell visszamenni az időben.
Arra, hogy 1986-ban diktatúra volt-e, válaszoljon Ungváry Krisztián, azt viszont talán én is meg tudom felelni, mekkora merészség kellett akkor egy ilyen cselekedethez.
NAGY.
Mert anno az illetékes a távollétével nemcsak azt jelezte, hogy nem akar valamiről beszélni, de tettével azt is nyilvánvalóvá tette, hogy vele együtt a téma is – ahogy akkoriban mondták – „embargós”.
Ezzel elvileg a múlt század nyolcvanas éveiben nem lehetett szembemenni. Én akkoriban már aktívan rádióztam, ismertem a műsor szerkesztőjét, bár arra nem emlékszem, a kamikazeakcióba a műsorvezető mást is beavatott-e.
Nos, ezt az emléket szennyezte be a Heti Napló és az M4 Sport. Beszennyezték, mert ma ugyan korlátos a médiaszabadság, de a székekhez intézett monológok 2017-ben kockázat nélküli gyerekcsínyek, melyek nemhogy glóriát nem vonnak senki feje köré, de glosszá/ka/t sem érnek.
Sem itthon, sem külföldön.
Sváby megszólalása, egyedül, kevés lett volna egy jegyzethez, de a második esettel összekötve, meghúzható volt a magam egyenese. Tettem közben megpróbáltam elképzelni egy nálam sokkal fiatalabb nézőt, akinek életkorából adódóan nem lehet előképe arról, mi a jelentése az üres székhez való beszédnek egy közéleti műsorban.
Szóval, arra kérem szépen a médianyulakat, hogy feltűnési viszketegségükben ne mászkáljanak töltetlen puskákkal, az a vadászok dolga. És ha nem lettem volna számukra eléggé meggyőző, legyenek szívesek felnézni az égre, és azt fogják látni, nincs olyan kondenzcsík, ami maga után húzna egy repülőt.
