Idén májusban jártam először Tusnádfürdőn. Esős, hűvös nap volt. Gyanútlanul megmártóztam a gyógyfürdőben és bámultam az ablakon át a fürdő fölé magasodó fenyvest. Nem kellett volna. Útban Csíkszereda felé már éreztem, hogy valami nem stimmel. Ákos Végre című dalát dúdolgattam magamban, és sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből. Másnap reggel – miután megittam a kávémat – bementem egy könyvesboltba és megvásároltam Wass Albert: Az Antikrisztus és a pásztorok című regényét. Nem értettem mi van velem, tisztán emlékszem, hogy azt akartam mondani, két sajtos szendvicset és egy kólát kérek, de nem azt mondtam, egy Wass Albert regényt kértem. Fizettem is érte. Leültem egy padra és olvasni kezdtem. A bajszom gyorsan nőtt. Faltam a regényt, és hiába ellenkeztem kimondtam: ez letehetetlen. Estére belázasodtam. Az orvos azt mondta, ha három órán belül nem léptetnek be az RMDSZ-be akkor akár le is bénulhatok. Már nem voltam magamnál. Hallucináltam. Egy sólyom szárnyán repültem Kolozsvár felé, aztán minden elsötétült.
