2010 óta gyakorlatilag úgy áramlik a közpénz a futballba, mintha nem lenne holnap. Orbán Viktor szemérmetlenül tölti az adóforintokat a stadionépítésekbe, mindeközben az egészségügy csak a megalázóan kevés fizetésért dolgozók lelkiismeretes munkája miatt nem omlik össze. Ebben a helyzetben minden értelmes magyar ember természetes reakciója az kéne, hogy legyen, hogy a pokolba kívánja a páholyban pózoló Orbánt és fociját.
Épp ezért az elmúlt időszakban rengetegen kezdtek el a válogatott ellen szurkolni, mivel sokan úgy gondolják, hogy a magyar csapat sikere Orbánt és az értelmetlen költéseket igazolja. A helyzet ezzel szemben az, hogy a kettő között nemcsak érdemes, hanem szükséges is különbséget tenni. Hiába tűnhet úgy, hogy az a jó ellenzéki, aki utálja azt, amit a megalomániás miniszterelnök szeret, a valóság az, hogy politikai megfontolásból a válogatott ellen szurkolni nagy baromság.
A magyar válogatott 44 év után jutott ki újra világeseményre, ez pedig egy olyan történelmi pillanat, amire még akkor is emlékezni fog mindenki, mikor a mostani kurzus már rég a jól megérdemelt büntetését tölti majd. Arról már nem is beszélve, hogy az esti másfél órás meccsnek nagyobb nemzetösszetartó ereje lesz, mint az eddigi jobboldali kormányok izzadságszagú nemzetegyesítő törekvéseinek együttvéve.
