Poszt ITT

Fiala János: Picsába!

Ötvenöt évvel ezelőtt, egy margitszigeti lakásban három férfi megerőszakolt egy nőt. Kép és hangfelvétel nem készült.

Ötvenöt évvel később egy szennylap exhumálta a történetet és utóéletét. Ezután Kiss László – a három férfi közül az egyik – csak úgy tudott a nagynyilvánosság előtt megjelenni, hogy mikrofonok és kamerák erdejében találta magát.

Kiss tagadott, a környezete pedig védte, amíg lehetett.

Kissről még néhány nappal ezelőtt is gondoskodtak a láthatatlan kezek, amelyek azt követően hullottak le erőtlenül, hogy Takáts Zsuzsanna, a megerőszakolt, elmesélte a történetét.

Hogy miért vett ehhez igénybe ügyvédet? Hogy mért pont most nyilatkozott az RTL-nek és Papp Gergőnek? Ezekre a kérdésekre nem kaptam kielégítő válaszokat, mégsem fogtam gyanút.

Szerdán Kiss László valamire rájött, és elnézést kért.

Az elnézéskérés intim műfaj, ám ő ezt mégis az RTL kamerái előtt gyakorolta, Takáts ügyvédjének irodájában. Előtte tehát egyeztetni kellett: láttam, ahogy belépett Kiss, ahogy átadta a csokrot Kiss, ahogy átvette tőle Takáts.

Vette az operatőr, miközben a kép jobboldalon ott volt Papp Gergő neje, egy másik operatőr.

Tisztára olyan volt ez a jelenet, mintha megrendezték volna. Lehet, hogy el is gyakorolták?

Nem tudom. Azt viszont igen, hogy volt olyan RTL-műsor, ahol hallottam, hogy mit mondott Kiss, és volt olyan RTL-műsor, ahol csak egy narrátort hallottam Kiss hangja helyén.

Mert szerdán már adagolt az RTL. Volt, amit ebbe a műsorba és szerdára, és volt, amit abba a műsorba és csütörtökre osztottak be. Józanul. Valószínűleg péntekre és szombatra is maradt…

Már ettől is kaphattam volna hányingert, ám az akkor fogott el igazán, amikor valószínűleg ugyanebben az ügyvédi irodában, de egy másik időpontban feltűnt Gyárfás és Hargitay.

Ők az Úszószövetséget képviselték. Ők is hoztak virágot, és ők is elnézést kértek. Hogy miért, és pont most, arra nem kaphattam eddig választ. A velük készült beszélgetések sugárzásáról, ha készültek ilyenek egyáltalán, tudtommal, még nem döntött a csatorna.

Láttam, hogy Takáts Zsuzsanna őket más ruhában fogadta, mint Kisst. Ez tehát két külön alkalom volt – utóbbit szintén egyeztetni kellett -, amihez két külön öltözet is dukált: egy elegáns, meg egy hétköznapi.

De nem ez a fontos!

Engem az döbbentett meg, hogy amíg Kiss előbb szükségesnek látta, hogy bemutatkozzon Takátsnak, aki csak ezt követően fogott vele kezet, és vette át tőle a bukétáját, addig Tamás és András két-két baráti puszit adhatott, amit Takáts Zsuzsanna nem átallott viszonozni két-két puszival.

Ha tehát Takátsot szerdán még zászlajára tűzte Szél Bernadett – mert egy olyan bátor asszonynak látszott, aki képes volt túltenni magát a fájdalmán, hogy mások okulása végett elmesélje abúzusa történetét -, akkor most leszedheti róla. Az öntudatos áldozatot szerdán ugyanis, a profi és érzéketlen RTL lépre csalta, és ő sajnos, lépre is ment.

Csak remélni tudom, hogy a közeljövőben nem tűnik fel az RTL különböző beszélgetős show-műsoraiban…

Sajnálom Takáts Zsuzsannát, mert elég lett volna egy nap közreműködnie abban, hogy az RTL ismét alaposan lenyomhassa a TV2-t.

Ami pedig az RTL-t illeti, nos, ők tegnapelőtt – még, talán – az igazságot keresték, mára azonban majdnem/!/ ugyanolyan szenzációhajhásszá váltak a szememben, mint amilyen a fullánk.com volt, amikor kirobbantották a történetet.

A média megtette kötelességét, a média – aminek persze én is része vagyok – most szépen elmehet oda, ahova április 7-e koradélután Kiss László küldte.

Emlékeznek?

Százhalombatta, útban a közgyűlésre, 24.hu videó, riporter kérdez:

Mi a véleménye az elmúlt napoknak a híreiről?

Kiss László:

Nem beszélek, hagyjanak a picsába, békén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik