Petőfi Sándor A nép nevében című verse jutott eszembe a minapi szánalmas, kisstílű, egyben elkeserítő és felháborító népszavazási jelenet kapcsán, ahol mesterségesen rémisztőre pumpált, kopasz férfiak, testi fölényükkel, mert másmilyen nincs nekik, megakadályozzák egy ártalmatlan papír beadását. Nem tudom, ki és mitől fél, hogy egy ilyen dolgot hagy, sőt bátorít, de abban biztos vagyok, hogy előbb-utóbb visszaszáll majd rá.
Aki tud a sorok között olvasni, megérti, mire gondolok. Aki nem szeret annyit bíbelődni, annak aláhúztam néhány fontos szót, gondolatot.
Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.
S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…
S e kéznek nincsen semmi érdeme?
S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?
Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!
Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
A vershez nincs több hozzáfűzni valóm. Talán csak annyi, hogy a személyeskedő kommentektől kíméljenek meg. Értelmes, kulturált párbeszédre van szükség, ahol az érvek nem a politikai ide-oda elfogultság mezsgyéjén születnek. Mert ez a történet mindenkiről szól. Azokról is, akik most a markukba nevetnek. Nem árt emlékezniük arra a régi mondásra, hogy az nevet, aki utoljára nevet.
