Ül a fehér ember a bungalója teraszán, ül, a tengert nézi, ül, a löttyét issza, ül, és a szemközti félszigeten zajló építkezést nézi, ahol az érintetlen dzsungelből úgy tépik ki a markológépek a fákat, mint az öregasszonyok a gyomokat a kertben, porfelhő száll a pálmafák fölött, a víz a gépek zakatolásának hangját viszi, ül a fehér ember a bungalója teraszán, tél van, megérdemelt meleg, az egész éves fáradtság kellemes párolgása. Előző este finoman becsípett, koktélt szürcsölt, rákot evett, kicsit lesült, volt masszázson, közérzete kifogástalan, de most mégis kicsit szomorkodik, tönkretesznek itt mindent, gondolja, hamarosan mindent a földdel tesznek egyenlővé, minek ez a sok építkezés, mi lesz ennek a vége, pár éve ott még majmok ugráltak a fákon, ő emlékszik, ő évek óta ide jár, az emberek elpusztítják ezt a gyönyörű bolygót, és nem marad hely, ahol azt az egész éves fáradtságot kipihenhetné, és egy évvel később, amikor visszatér, ül a fehér ember a teraszán, látja, hogy a szemközti félszigeten az építkezés befejeződött, látja, hogy milyen szép és igényes bungalók épültek, és látja, hogy az egyik bungaló teraszán ül egy fehér ember, ül, a tengert nézi, ül, a löttyét issza, és amikor este a bárpultnál megismerkednek és összebarátkoznak, a szemközti félsziget lakója elmeséli, hogy ott, ahol valaha majmok ugráltak az ágakon, ahol tavaly még csak építkezés zajlott, most gyönyörű bungalók állnak, a tulajdonos kedves ember, az árak barátiak, a masszőrnők rendkívül képzettek, a konyha remek, csak egy probléma van, egy építkezés a szomszédos telken, az rendkívül elkeserítő.
