Irigylem a bajaiakat, irigylem, hogy akad valaki, aki nem hagyja meggyalázni a halászlevüket, kétszer is vendégeskedtem a bajai halászléfőző versenyen és a második alkalommal már nem lázadoztam, már nem a szegedi nagyapám járt az eszemben, már úgy nyeltem a tésztát, mint kacsa a nokedlit, irigylem a bajaiakat, hogy az államtitkár úr most elkapta az Unilever tökét, és átpasszírozta a szitán, de egyben féltékeny is vagyok, és kissé elkeseredett; hol volt Tállai András, amikor pár évvel ezelőtt egyik napról a másikra megváltozott a Borsodi sör íze?, a Borsodi söré, amit kizárólag a nyaranta esedékes matyóföldi tartózkodásaim alkalmával fogyasztottam, hol volt akkor Tállai András, amikor a kocsmában azt mondták nekem, hogy nincs ennek semmi baja?, hogy ja, most, hogy mondod, pár hete említették a fiúk, hogy kicsit más az íze, de aztán megszokták, hát persze, hogy megszokták, nem volt senki, aki megvédte volna a Borsodi sört a pusztulástól, én szerettem azt az ihatatlan sört, de ezt a másikat, ezt az új ihatatlan sört már nem szeretem, és kevesebbet is járok azóta Matyóföldre, megváltozott a táj íze, más szagokat fúj a nyári szél a pottyantós felől, és nincs már fiatal, ki azt a sört az árokban párolgó tehénszarra hányná, mert nincsenek ott már sem fiatalok, sem tehenek, csak az a kurva leveskocka az Aldiból, hal nélkül, a tasakos rizsre, az maradt.
Az államtitkár úr most elkapta az Unilever tökét, és átpasszírozta a szitán.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 21:15 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 18.
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 20:53 „Most a magánéleti seggfejekről van szó” – dalbemutató titkos Carson Coma koncerten jártunk
- 20:48 A Kecskemétről Angliába szerződő magyar focista: Rooney az első pillanattól kezdve úgy állt hozzám, mintha régóta ismernénk egymást
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 20:15 Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll
- 20:05 A Harry Potter-filmekben diákot játszott a színésznő, aki A Bridgerton családban kétgyerekes anyukát fog alakítani
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 19:44 Nagy Márton: Minden eddiginél szigorúbb szabályozás lesz az Airbnb-k esetében
- 19:25 És egyre csak emelkedik a víz – képeken a szerdai Duna-helyzet
- 19:11 Szaúd-Arábia nem ismeri el Izraelt Palesztina létrejötte nélkül
- 19:05 Már több mint 610 ezer orosz katona eshetett el vagy sebesülhetett meg az ukrajnai háborúban
- 19:01 A kiscsapat sportdiplomáciai sikere: mégis lejátsszák a Mezőörs-Paks kupameccset
- 19:00 Élményvonattal akart szelfizni, majdnem az életét adta a fotóért
- 18:58 Már lehet regisztrálni a Fehér-tavi darulesre
- 14:23 Medián: a fiataloknál nyerő helyzetben a Tisza Párt
- 09:26 Budapesti cég gyártotta a Libanonban felrobbant csipogókat
- 15:48 Kiengedték a 21 éves öntudatlan lányt megerőszakoló két férfit
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 09:55 Feldarabolják a Vodafone-t
- 07:02 A védekezés keddi képei Orbánnal
- 13:51 Mennyi nyugdíjat kaphatnak a minimálbéresek?
- 08:47 Egy hete tart a hajtóvadászat a gyilkosság miatt keresett Gál János ellen, erről az óriási tetoválásról ismeri fel
- 15:48 Rogánék több mint 380 ezer telefonszámot adtak át egy propagandakampányhoz
- 16:59 Újabb robbanások történtek Libanonban, több százan megsebesültek, ezúttal walkie-talkie-król szólnak a hírek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!