Egy paksi állatvédő szervezet fényképet posztolt egy keverék kutyáról, Gyuriról, akinek hatalmas, gennyes sebei vannak, és éppen műtéttel próbálják menteni az életét. A menhely szóvivője azt írta a Facebook-bejegyzés mellé, hogy hajléktalanok meg akarták enni Gyurit, ezért ő állatkínzásért feljelentést tesz.
A hírt úgy tálalta a média, hogy gonosz emberek fel akarták falni az aranyos kutyust. A hangsúly az aranyos kutyuson volt, és nem azon, hogy emberek kutyát készültek fogyasztani Pakson.
Kutyát. Ízlelgessük. Kutyát akartak enni.
Elakadtam a hír értelmezésében. Láttam magam előtt a rosszarcú, koszos, testszagú, tablettás bortól részeg hajléktalanokat, akik kitalálják az egyre inkább fagyponthoz közelítő paksi éjszakában, hogy ők bizony húst esznek. Mivel nincs más, Gyurit, akivel eddig közösen kéregettek. Az egyik odahívja magához az ebet, gondolom, az utolsó falat kenyerével/parizerével, a másik pedig megpróbálja leszúrni. Nem sikerül, Gyuri megszökik, a hajléktalanok pedig részegen, a hidegtől elgémberedett tagokkal képtelenek üldözni. Hagyják. Nem esznek húst.
Gyurit megmenti egy jótét lélek, beviszi a menhelyre. Műtik. A hajléktalanok után állatkínzás alapos gyanújával nyomoz a rendőrség. Gyuri, ha túléli az operációt, valószínűleg gondos gazdi keze közé kerül, lakásban, tán kertben fog lakni. Húst kap majd minden este, vagy a hús értékében kutyatápot. Mégis csak meg akarták enni.
Megérdemli, mert aranyos kutyus. Valószínűleg megnyalja az ember kezét, visszahozza a labdát, csóválja a farkát, amikor hazaér új tulajdonosa.
Nagyapám öccse, Jóska bácsi megjárta a Don-kanyart. Már nem ismertem, mert az élmények hatására annyit ivott, hogy még a születésem előtt kigyulladt benne a szesz. Apámék meséltek róla. Például azt, hogy evett kutyát, lótetemet, fagyott répát. Bármit, ami elékerült a hazaút során. Azt is mesélték, hogy inkább tűnt állatnak, mint embernek, amikor végül beesett az ajtón. Szerencsére a családból páran tudták, hogy ember, még akkor is, amikor ebben már ő sem volt teljesen biztos.
Amikor megérkezett, dédnagyanyám állítólag azt kérdezte tőle: „Mit akarsz enni?” Jóska bácsi leroskadt a székre, és így felelt: „Húst… Húst.” Kapott. Sokat evett, ami azonban nem akadályozta meg, hogy éjjel, álmából felriadva kimenjen a kamrába, és befalja az összes fellógatott és besózott nyers húst. Még aznap este kihányt mindent. Amikor kérdezték, miért csinálta, annyit mondott, hogy „éhes voltam”.
Húst akart enni.
A kutya hús. Az ember azonban nem akar kutyát enni. A kutya alantas hús. Nem véletlenül tartották évszázadokon keresztül tisztátalan állatnak, és nem csak a Közel-Keleten. Európában is ment a „kutyázás” sértésként, mert a kóbor kutya szemetet zabál, betegséget terjeszt, bolhás. Európai ember számára nem jó a húsa.
A mai Magyarországról mindent elmond, hogy az a hír, hogy Gyuri jól van, senki sem fogja megenni, szerető családba kerül, megérdemli, mert aranyos. Ugyanezt nem mondhatjuk el azokról a hajléktalanokról.
Európai Unió. 2015.
