Poszt ITT

Apa azt kérdezi, hogy miért nem tisztelnek a magyarok bennünket

Durica Katarina
Durica Katarina

író, publicista. 2015. 09. 09. 07:00

Nyugati pályaudvar. Tranzitzóna. Aisa 14 éves, Afganisztánból jött. Fülig mosoly. Elég jól beszél angolul, amit nem tud, azt kézzel-lábbal mutatja. Úgy tűnik, hogy örül nekem. Végre valakinek felteheti a kérdéseit.

– Miért van itt annyi kutya? – kérdezi.
– Hogy érted?
– Sok a kutya! Zsinóron tartják és az emberekkel járnak.
– Sokan szeretik őket.
– És hol laknak ezek a kutyák? Igaz, hogy itt az ágyba is beteszik őket? Fúj, fúj, de ők koszosak…

Nevetgélünk Aisával, én csodálkozom az ő kérdésein, ő az én válaszaimon.

– Igaz, hogy itt a nőknek van boyfriendje?
– Van, akinek boyfriend, van, akinek férje. Nekem férjem van.
– És előtte volt boyfriend?
– Persze.
– Ohhh, az nem jó.
– Ne viccelj, jó az.
– És hogy van ez, egy hónapig egy férfi, aztán a következőben egy másik? Nem jó ez!
– Kiválasztunk egy férfit, aztán ha beválik, hozzámegyünk, ha nem, tovább próbálkozunk!
– Nem jó ez!
– Németországba tartasz, ott is így megy ez.
– Ott sem lesz boyfriend, én tanulni fogok, orvos akarok lenni. Az osztályokban fiúk és lányok vegyesen járnak?
-Igen, persze
– Nem jó, nem jó.

Aisával hangosan kacagunk a kulturális különbségeken.

– Hiszel Istenben? – kérdezi.
– Igen.
– Egy Istenben vagy többen?
– Egyben
– Allahban?
– Nem, a miénkben
– Hm. És nem is akarsz muszlim lenni?
– Dehogy akarok.
– Miért nem?
– Te miért nem akarsz keresztény lenni? – vágok vissza.

A kendőjét nézem, észreveszi.

– Hidzsáb. 12 éves koromtól hordom. Tetszik?
– Nem igazán
– Miért nem? Te nem akarsz?
– Isten ments! – válaszolom nevetve. Ő is nevet. Értjük egymást.
– Németországban az iskolában majd hordhatom? – kérdezi.
– Szerintem igen.
– Akkor jó. Mert Törökországban be van tiltva. Lesz tornaóra is?
– Szokott lenni. Vannak iskolák, amiknek van medencéje is…
– Ohh, én nem mehetek a vízbe! Én nem veszek fel fürdőruhát! Én hidzsábot hordok!
– Pedig jó az, egyszer kipróbálhatnád!
– Soha! – válaszolja és közben hangosan kacag.

Aztán elmeséli, hogy apja eladott mindent, hogy útra kelhessenek. Isztambulba repültek, onnan éjszaka, hajóval mentek Görögországba. Ő nem félt, nem sírt, de a húga és az apja igen.

– 42-en voltunk a hajóban. Aztán Görögországból vonattal jöttünk. Igaz, hogy itt Európában vannak olyan nők, akik nem akarnak családot és egyedül élnek?
– Persze, vannak.
– És miért nem? Ők mit csinálnak?
– Fontos nekik a munkájuk, sok energiát ölnek bele, és így érzik jól magukat.
– Nem jó ez, nem jó! – nevet Aisa.

Közben megérkezik az apa és a legidősebb fiútestvér. Az apa felém fordul, a lánya tolmácsol.

– Apa azt kérdezi, hogy jó e az angolom.
– Nagyon jó! – mondom. Mutatom a kezemmel is. Mindenki nevet.
– Apa azt kérdezi, hogy miért nem tisztelnek a magyarok bennünket.
– Van aki tisztel, van aki nem, de itt sokan vannak, akik próbálnak segíteni.
– Akkor miért nem kapunk lakást?
– Itt szinte senki nem kap lakást.

Az ötven körüli férfi a fejét rázza.

– Németországba nem mehetünk?
– Szerintem nem.

Mutatja a jegyét, hogy ők hatan, egy család, kb. 500 euróért vettek vonatjegyet, vonat nem indul, de a pénzt nem adják vissza nekik.

– Afganisztánba visszamehetünk?
– Szerintem igen.
– Repülőjárat van?
– Egyenesen Kabulba nincs, át kell szállni.

Az apa hümmög, Aisa nevetni kezd, farsiul mond neki valamit, aztán felém fordul.

– Elmondtam apámnak, hogy szerinted, jó, ha egy lánynak van boyfriendje.

A férfi rám néz.

– Goodbye! – aztán sarkon fordul és elmegy.
– Aisa, nem kellett volna elmondanod neki!

 

(A nyitókép illusztráció.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.