Azt kellene, hogy építsük át az egész országot egy nagy stadionná. Húzzunk a határ köré egy nagy lelátót, amolyan Colosseum-félét – ezzel egyúttal ezt az egész kerítésbizniszt is megoldanánk – és testületileg vonuljon fel a lelátóra mindenki az országban, kivéve az a párszáz katonafétises, bevetési csoportos náci ultra, akik amúgy sem akarnának feljönni a lelátóra, minthogy mindenkit szenvedélyesen gyűlölnek. Még a végén kénytelenek lennének vegyülni egy cigánnyal, egy negyvenkilós nővel meg a félvér barátjával, egy zsidóval, egy leszbikussal, egy svábbal, egy muzulmánnal, egy indiai informatikussal, egy bombák elől menekülő afgán átutazóval, egy kormánypártival, egy amerikaival, egy ellenzékivel, egy csóróval, egy konzervatívval, egy krisnással, egy liberálissal, egy milliomos startupperrel, egy rákkutatóval, egy kéményseprővel, egy egyetemistával, egy punkkal, egy védőnővel, egy gyúróssal, egy túrázóval, bárkivel. És akkor ez a pár száz katonafétises, bevetési csoportos náci ultra, boldogan a sikertől, hogy végre maguk között lehetnek, jól ellenne az üres harctéren olyan másfél hétig, ezt követően összevesznének tetszőleges összeesküvés-elméleten, és a tegnapi pajtás lehazaárulózásától zengő terepen harcolni kezdenének. Mi meg a többiekkel a lelátókon ülnénk cigánytól túrázóig, élvezve rövid kicsekkolásunkat a mindennapokból, és fentről néznénk a párhetes posztmodern gladiátorjátékot, míg odalenn a bátor ifjak kiütik egymást. Akkor lemenni páran, összeszedni a harc hevében kótyagosra fáradt okosokat, csendesen behordani őket az ország fényes múltú elmegyógyintézeteibe, és mindenki mehetne vissza a dolgára. És még a turizmus is megugrana: ki látott még ilyen csoda, országnagy stadiont?!
A férfi először a rendőrséget hívta.
