Bementem gasztrózni a delibe. Kértem valami rúzsos alpesi sajtot.
– Abból, igen – mondtam.
– Inkább intenzívet, mint lágyat – mondtam.
– Igen, annak kiváló a rúzskultúrája, igen, jó lesz – mondtam.
Belépett egy néni. Sonkát kért. Főtt sonkát. Mivel az úr egy szót sem szólt, semmit nem tudtunk meg a sonkáról, ezért aztán törzsvendég lehetett a néni, és már mindent tudott a sonkáról, gondoltam. Közben nézelődtem. Már hetekkel ezelőtt megcsodáltam egy gyönyörű, vastag üveget. Kanadai termék, víz van benne.
– Ő egy grönlandi víz, egy tizenötezer éves grönlandi gleccserből – mondta az úr.
– Valóban?
– A világon is egyedülállóan alacsony ásványi anyag tartalmú.
– A világon is?
– Igen.
– És még hol? – kérdeztem, de erre már nem kaptam választ.
Megmutattam a néninek, mert az ő érdeklődését is le kellett kötni valamivel, amíg a sonkájára várt.
– Nem tetszik vinni egy tizenötezer éves grönlandi gleccservizet?
– Nem, köszönöm, most nem – felelte.
Az úr tovább szeletelte a sonkát. Azon gondolkodtam, hogy mikor magolja be ezeket a szövegeket. Lefekvés előtt? Ébredés után? Mert valamikor csak meg kell tanulni, utána kell nézni ennek a sok érdekességnek. Rengeteg a termék abban a boltban, és mindegyikről mondani kell valami szépet, és ezt bizony meg kell tanulni. Valahol el kell olvasni arról a vízről, hogy 15.000 éves, hiszen az üvegre nem írták rá.
– És mennyibe kerül? – kérdeztem.
– Nem olcsó, sajnos, 2600 forint.
A nénihez fordultam.
– A világon is egyedülállóan alacsony ásványi anyag tartalom? Hm? – kérdeztem.
– Nem, nem, köszönöm, csak a sonka lesz – felelte.
Fájó szívvel visszaraktam a polcra a tizenötezer éves gleccservizet. Eszembe jutott még közben egy “Nagy gleccservízrablás”, ahogy berontok oda egy harisnyával a fejemen, pisztollyal a kezemben és elüvöltöm magam: pakolod befele a gleccservizet a táskába, vagy szitává lőlek, kisköcsög, de aztán elkészült a sajtom, fizetnem kellett.
– Akkor az úr sem kéri a vizet? – kérdezte az úr.
– Nem, köszönöm – feleltem. – Félek, hogy rászoknék, mint a kokainra, aztán a gatyám rámenne!
A néni pislogott, az úr a földet nézte.
– Na viszlát, szép estét, csókolom – mondtam, és távoztam.
A sajt íze nagyon intenzív volt. Gyümölcsös-diós.
